Lázár János: Fontos, hogy az emberek véleményt mondjanak a Soros-tervről

Lázár János
Budapest, 2017. szeptember 21. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. szeptember 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kötelező migránskvóta miatt újabb vitákra számít Lázár János, aki ezért arra kéri az embereket, mondjanak véleményt az október elején induló nemzeti konzultáción: kitartanak-e amellett, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország?
Vágólapra másolva!

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az európai politikát

a Soros-terv uralja,

amely szerint hitelek és adóemelések árán évi egymillió migránst kell befogadni a Közel-Keletről vagy Afrikából az Európai Unióba.

A nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező milliárdos az elmúlt években többször konkrét javaslatot tett az EU-nak arról, hogyan kell végrehajtani a tervet. Eszerint a versenyképesség erősítéséhez meg kell szervezni a migrációt, a

migránsoknak pedig 2 év alatt 30 ezer eurót, vagyis átszámítva 9 millió forintot kell biztosítani

- mondta.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Fidesz-KDNP-frakció által kezdeményezett konzultáció célja, hogy világossá váljon, a választópolgárok támogatják-e ezen elképzeléseket. A kormány nem a bevándorlásban, hanem a magyar családok támogatásában látja a megoldást a demográfiai problémákra.

Lázár János szerint az EU jövőjéről még csak most indul a vita. A Görögország és Olaszország megsegítésére irányuló, szeptember 26-án lejáró kötelező kvótára vonatkozó elvárás miatt a kérdésben világos álláspontot képviselő Magyarországot bélyegzik meg, miközben Máltát leszámítva

nincs olyan tagállam, amely végrehajtotta volna

a döntést.

A 98 255 migráns közül mindössze 28 242 ügye zárult le Európában.

A miniszter szerint Magyarország tisztességes álláspontot képvisel, amikor kinyilvánítja, hogy nem akar egyetlen migránst sem, de mások nem beszélnek ilyen egyértelműen.

Románia az előírt létszám 17 százalékát, Szlovákia 16-ot, Németország 28 százalékot fogadott be.

Az EU nyomásgyakorlására lehet számítani

A miniszter elmondta továbbá, hogy a migránskvóta-perben született európai bírósági döntés után Brüsszel fokozott nyomásgyakorlására számít, mert az EU megszervezni,

Magyarország viszont megállítani akarja a migrációt.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Reméli azt is, hogy ősszel Németország is jobb belátásra tér majd az ügyben.

Lázár János álszent hozzáállásnak nevezte, hogy miközben

a nemzetközi sajtó nyomás alá helyezte

migránsügyben Magyarországot, közben a magyar kerítés védte államok - ilyen például Ausztria -, "attól is rosszul voltak", ha naponta két-három tucatnyi ember érkezett a határon, mert valójában a határ teljes lezárását követelték.

Németországgal kapcsolatban azt is mondta: Magyarország és a Fidesz szempontjából fontos, hogy a közelgő parlamenti választást a jelenlegi kancellár, Angela Merkel pártja, a CDU nyerje.

Magyarország az egyik legbiztonságosabb

A kormány biztos abban, hogy ha Magyarország beengedte volna a migránsokat, a

A Fidesz teljesítette azt a 2010-es ígéretét, hogy rendet tesz az országban, így Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa – jelentette ki.

Kiemelte a rendőrség létszámának bővítését, a körzeti megbízotti rendszer visszaállítását, a rendőrség technikai megerősítését és a bűncselekmények számának jelentős csökkenését is.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Olyan konzultáció lesz, mint a többi

A tájékoztatón Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, a nemzeti konzultáció az eddigi szokásos keretek között zajlik majd, minden eleme nyilvános lesz. Arra a kérdésre, hogy lesz-e plakátkampány, illetve televíziós és rádiós hirdetések, azt felelte, semmin sem változtatnak.

Lázár János közölte azt is: a konzultáció kérdései

a Soros-terv részleteiről

- így a Soros György által bevándorlásügyben javasoltakról: az évi egymillió bevándorlóról, a kerítés lebontásáról, a migránsok kötelező anyagi támogatásáról - szólnak majd.