Teljesíthetőek a felsőoktatási törvény rendelkezései

Vágólapra másolva!
A McDaniel College lehet az első Európai Unión kívüli felsőoktatási intézmény, amely teljesíti a módosított nemzeti felsőoktatási törvény rendelkezéseit, ez pedig azt jelenti, hogy a jogszabály rendelkezései teljesíthetőek és végrehajthatóak - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára az Országgyűlésben.
Vágólapra másolva!

Palkovics László - a magyar kormány és az Egyesült Államok Maryland állama közötti, a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló parlamenti vitában - azt mondta, a módosított törvény szerint az EU-n, illetve az Európai Gazdasági Térségen kívül székhellyel rendelkező és Magyarországon oktatási tevékenységet folytató külföldi felsőoktatási intézmények esetén a

magyar kormány és a székhely szerinti állam kormánya között megállapodást kell kötni a működés elvi támogatásáról.

Emlékeztetett rá, a felsőoktatási törvény módosítását az Oktatási Hivatal vizsgálata indokolta, amely feltárta, több külföldi székhelyű intézmény sem a jogszabályoknak megfelelően működik.