Finomítani kell a nemzeti tengelysúlymérő rendszer jogi szabályozásán

Vágólapra másolva!
A fuvarozói érdekképviseletek szerint finomítani kell a nemzeti tengelysúlymérő rendszerre vonatkozó szabályozáson - írta szerdai számában a Magyar Idők, hozzátéve, hogy a rendszer mostantól a hazai közutak 89 pontján folyamatosan méri a járműveket.
Vágólapra másolva!

A túlsúlyos teherautók és buszok üzemeltetői egyelőre csak figyelmeztetést kapnak, januártól azonban már büntetést kell fizetniük.

Minden becsületes fuvarozónak érdeke, hogy a hatóságok kiszűrjék az utakról a túlterhelt járművekkel dolgozó vállalkozásokat, azonban a nemzeti tengelysúlymérő rendszer (TSM) megbízható, kiszámítható viselkedése érdekében finomítani kell a szabályozáson - mondta a lap kérdésére a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára. Somogyi Gábor emlékeztetett, hogy teszteket szerveztek az általuk képviselt vállalkozások, a közlekedési hatóság és a Magyar Közút szakembereinek részvételével a TSM rendszer egyes mérőpontjain, és bebizonyosodott, hogy

a folyékony árut szállító kamionok más tengelynyomást produkáltak

álló helyzetben a hagyományos fix mérlegen, mint haladás, különösen pedig fékezés, illetve gyorsítás közben a burkolatba épített érzékelőkön.

Az is fontos kérdés, hogy az objektív felelősség alapján automatikusan kiszabott bírságok esetében lesz-e lehetőség bizonyos tűréshatárok érvényesítésére, hiszen nem mindegy, hogy az adott teherautón a rakomány tömege egy kilóval vagy két tonnával haladja meg a megengedett mértéket. Az MKFE főtitkára elmondta: bízik benne, hogy megtalálják a megoldást. Az egyesület szakértői és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jogszabályalkotói között rendszeresen zajlanak egyeztetések annak érdekében, hogy a várhatóan még idén megjelenő miniszteri rendeletben, amely a végrehajtási szabályokat tartalmazza részletesen, megnyugtatóan rendezzék a felmerülő kérdéséket.

A szaktárca szerint a túlsúlyos tehergépkocsik fokozott baleseti kockázatot jelentenek, felgyorsítják a közutak amortizációját, valamint a szabályszegő fuvarozók jogtalan versenyelőnyre tesznek szert a jogkövető vállalkozásokkal szemben.