Bakondi: Komoly viták várhatók az EU-val

Kovács Zoltán; Bakondi György
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Vágólapra másolva!
Bakondi György szerint azért kezdeményezték a nemzeti konzultációt, mert a következő időszakban komoly viták elé néznek az Európai Unió „erőszakos, agresszív fellépése” miatt, és ebben a küzdelemben a kormánypártok nem számíthatnak az ellenzékre.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerdán hangsúlyozta:

a magyar kultúra, közbiztonság megtartásáért folytatják a küzdelmet.”

Forrás: MTI/Marjai János

Úgy fogalmazott, azok az európai döntéshozók, akik a migránskvóta megteremtésére, a határkerítés lebontására törekszenek, esetenként „durva politikai és jogi nyomás” alá helyezik az egyet nem értő országokat, mintha

érdekeltek lennének a „Soros-terv” megvalósításában.

Soros György egy, a Bloombergnek adott nyilatkozatával kapcsolatban Bakondi György azt mondta: a milliárdos szerint a menekültek védelméért a „nemzetek határainak lebontására, a kerítések megszüntetésére” nagy szükség van.