Gulyás: Támogatják a kormánypártok a korrupciós ügyek szigorítását

Gulyás Gergely, Az Iskolamosdó Felújítási Program jó alkalom az összefogásra. Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis.
2017.06.14 Fotó: Csudai Sándor
Gulyás Gergely, Az Iskolamosdó Felújítási Program jó alkalom az összefogásra. Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis. 2017.06.14 Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
Szükség van a korrupciós bűncselekmények hosszabb üldözhetőségére - magyarázta a kormánypártok támogató álláspontját Gulyás Gergely, az országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke.
Vágólapra másolva!

Kiemelte, felvethetők bizonyos

arányossági megfontolások,

hiszen a most benyújtott jobbikos Btk.-módosítási javaslat szerint ugyanolyan hosszú lenne az elévülés a kisebb ügyekben, mint a legsúlyosabb korrupciós bűncselekményeknél.

Hozzátette: támogatni fogják a javaslatot, illetve a házszabálytól eltéréssel való tárgyalást. Gulyás Gergely megjegyezte: a javaslatról akár már

kedden szavazhat az országgyűlés.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Népszavazást a választások előtt már nem lehetne tartani, és szerinte kétséges, hogy az

elévülési idő 12 évre növeléséért

a társadalom több mint 50 százaléka elmenne-e szavazni. Ha egyébként egyetértés van, felesleges 5-6 milliárd forintért népszavazást tartani - jegyezte meg a fideszes politikus.

Gulyás Gergely a Legfőbb Ügyészség korrupciós ügyekben játszott szerepéről kitért arra is: a független közjogi intézményekre vonatkozó durva vádakat nem tartja előremutatónak.

Arról, hogy az LMP bejelentette, ötpárti egyeztetést kezdeményez a korrupcióellenes törvényjavaslat-csomagjáról, s az MSZP hasonló javaslattal készül, azt mondta: ha lesz benyújtott javaslat, meg fogják vizsgálni, hiszen látni kell az előterjesztést ahhoz, hogy el lehessen dönteni, van-e értelme egy ilyen egyeztetésnek.