Nem nézi el Demcsák Zsuzsának az ATV a botrányos szereplését

Demcsák Zsuzsa könyvbemutató - A Másik Életem Demcsák Zsuzsa könyvbemutató - A Másik Életem címmel - A grey Goose bárban Budapesten 2014. december 3-án
Demcsák Zsuzsa könyvbemutató - A Másik Életem címmel - A grey Goose bárban Budapesten 2014. december 3-án
Vágólapra másolva!
Nem maradt következmények nélkül Demcsák Zsuzsa pénteki botrányos interjúja. Az ATV vizsgálatot indított az ügyben, és annak lezárultáig levették a képernyőről a műsorvezetőt.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, péntek reggel az ATV Reggeli Start című műsorában Demcsák Zsuzsa műsorvezető Szanyi Tiborral, az MSZP Európai Uniós képviselőjével folytatott beszélgetést a kvótaperről. Azaz csak folytatott volna, mivel a szerkesztő asszony még Szanyi Tibort is meglepte az összefüggéstelen kérdéseivel, illetve dekoncentráltságával.

Szanyi sajnos emiatt nem tudta érdemben elmondani a jól betanult mondatait.

Demcsák Zsuzsa Szabó Gábor - Origo

A botrányos interjú nem is marad következmények nélkül, az ATV vizsgálatot indított Demcsák ügyében, és le is veszik a képernyőről addig, amíg nem kerülnek megnyugtatóan tisztázásra a kicsit vicces interjú készítésének okai, körülményei.

Várjuk ki tehát a vizsgálat eredményét. Mindenesetre, ahogy azt korábban az Origo is megírta, az interjút látva kevés ember merné azt állítani - beleértve az addiktológusokat és pszichiátereket - hogy a műsorvezető asszony józan volt a felvétel során.

Akadt a nyelve, már a bevezető konfot sem sikerült jól elmondani, nem beszélve a "Szanyi Tibor díjas" kérdésekről, amelyek még a képviselő urat is meglepték.

Döntse el mindenki maga, hogy Demcsák részeg volt-e vagy sem. Íme a videó.

A műsorvezetőnek nem ez az első botránya, hiszen tavaly májusban ittas vezetés miatt a bíróság két évre eltiltotta a járművezetéstől és 1 millió forintra büntette. Demcsáknak az eltiltás letelte után utóképzésre is kell járnia, az előadások meghallgatása mellett pedig pszichológiai alkalmassági vizsgát is kell tennie - írta meg akkoriban a Ripost.