Rétvári: a családi és szociális rendszereknek is óriási terhet jelentene a kvótarendszer

Rendezvény a hitükért üldözött keresztények segítésének, támogatásának lehetőségeiről
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
Vágólapra másolva!
Az egészségügyben kórházépítési költségekkel kellene számolni, ami százmilliárd forintos nagyságrendet jelent, de a családegyesítési tervek nyomán a családi és szociális rendszerek számára is óriási terhet jelentene a kvótarendszer - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak.
Vágólapra másolva!

A lap pénteki számában közölt interjúban elmondta, Nyugat-Európában megdőlni látszik az az illúzió, hogy a migránsok friss, képzett munkaerőt jelentenek. Hozzátette, négy-öt év után a bevándorlók döntő többsége továbbra is munkanélküli, miközben komoly társadalmi problémák jelentkeznek, például érzékelhetően romlik a közbiztonság. Kifejtette, a Soros-terv szerint immár állandó betelepítési mechanizmusra törekszik az unió, külön ügynökséggel, éves kvótákkal.

Rétvári Bence Forrás: MTI/Marjai János

"Ha ez megvalósulna, az a hazai ellátórendszereket rendkívüli módon megterhelné. (...) Miközben, mivel legális munkahelyük nincsen, a bevándorlók a közteherviselésben nem vesznek részt. A kormány azonban sosem fog hozzájárulni, hogy Magyarországot bevándorló-országgá változtassák" - közölte.

Hungary Helps

Az üldözött keresztények támogatásról elmondta: "A Hungary Helps programmal hazánk az okos segítséget választotta, ami azt jelenti, hogy helyben segítünk." Úgy vélte, a bevándorlókra fordított támogatás a négy-ötszörösét is jelentheti helyben, mint itt, Európában.

Aláhúzta, mivel az érintett országokban az állam gyengélkedik, az egyházi szervezetekkel működnek együtt. Iskolaépítéshez, kórházi gyógyszerellátáshoz, egy egész település újjáépítéséhez Irakban, Libanonban és Jordániában pedig humanitárius és munkahelyteremtési programokhoz nyújtottak segítséget.

Közvetlenül a helyieknek

Elmondta azt is, hogy várhatóan kiterjesztik a programot Afrikára, nemrég járt Magyarországon Oliver Dasche nigériai püspök, aki beszámolt a Boko Haram nevű terrorszervezet pusztításáról. "A külügyminisztériummal közösen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel közreműködve libanoni egyházi épületeket készülünk újraépíteni, mintegy félmilliárd forintos keretből. Fontos, hogy a támogatást közvetlenül a helyi közösségeknek, s nem nagy nemzetközi szervezeteknek adjuk" - tette hozzá.