Megkezdődtek a bértárgyalások a BKV-nál

Vágólapra másolva!
Megkezdődtek csütörtökön a bértárgyalások a BKV és a szakszervezetek között.
Vágólapra másolva!

A BKV csütörtöki közleménye szerint a következő évi bérfejlesztéssel kapcsolatos egyeztetések soha nem kezdődtek el ilyen korán. Ennek oka a munkavállalói igények, és az aktuális munkaerőpiaci trend is.

A BKV nyitott a tárgyalásokra

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója az ülésen azt hangsúlyozta, hogy szükség van a jövő évi bérek fejlesztésére, de

annak mértékéről és az elosztás elveiről további bizottsági egyeztetéseket kell folytatni.

Jelezte, hogy a BKV nyitott ezekre a tárgyalásokra, és minden megtesz annak érdekében, hogy a tárgyalások minden érintett számára megnyugtató eredménnyel zárulhassanak.