Fidesz: Ahol a tömeges bevándorlás megjelent, ott a terrorizmus is

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokat 16 évvel ezelőtt ért terrortámadás évfordulóján tartott sajtótájékoztatót Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!

Hidvéghi azt mondta, hogy

a terroristák 2001. szeptember 11-én a New York-i ikertornyokra repülőgépeket irányítottak, ma pedig Európára a tömeges migrációt irányítják.


Hozzátette:

A New York-ot ért terrortámadás évfordulóján a politikus aztis mondta: a Fidesz tisztelettel adózik az áldozatok emléke előtt. Nemcsak az Egyesült Államokat, hanem az egész nyugati civilizációt támadás érte.

Forrás: Fidesz.hu

A kormánypárt kommunikációs igazgatója elmondta továbbá, hogy a terroristáknak Európában nincs már szükségük repülőgépekre, a mindennapi életünk színterei: sétálóutcák, bevásárlóközpontok, a metró, karácsonyi vásár vagy egy tengerparti sétány válnak a kegyetlen terrortámadások helyszíneivé.

Nem kell ehhez más, csak egy naiv és elhibázott bevándorláspolitika, a tömeges beáramlás, a határvédelem hiánya és néhány hamis útlevél

- tette hozzá Hidvéghi, utalva arra, hogy német adatok szerint az Iszlám Állam több mint 11 ezer szíriai útlevéllel rendelkezik.
Hidvéghi kijelentette, hogy

Ahol megjelentek a migránsok, ott megszűnt a mindennapok biztonsága.

Brüsszel ennek ellenére erőlteti elhibázott bevándorláspolitikáját, nem törődik az európai emberek biztonságával, hanem a Soros-terv végrehajtásán dolgozik, és támadja azokat az országokat, amelyek ellenállnak ennek a nyomásnak - fejtette ki a kormánypárti politikus.

Hidvéghi szerint Brüsszel a kötelező kvótákkal szétterítené a bevándorlást Európában, ráadásul egy állandó kötelező betelepítési mechanizmust vezetne be. Magyarország azonban ezután is mindent megtesz, hogy megvédje állampolgárait és Európát a terrorfenyegetéstől. Emlékeztetett továbbá arra is, hogy,

Magyarország saját költségén épített fel kerítést, a határt pedig több ezer katona és rendőr védi.

Nyomatékosította, hogy a továbbiakban is minden eszközzel küzdeni fognak a betelepítési kvóták ellen.