A pénztárgépet is magával vitte a rabló

Vágólapra másolva!
Egy férfi kirabolt egy élelmiszerboltot Kiskunmajsán, még a pénztárgépet is magával vitte. A rendőrök egy napon belül elfogták.
Vágólapra másolva!
Forrás: police.hu

A férfi pénteken bement a boltba, és több árucikket is kért az eladótól, aki azokat a pultra tette.

A rabló azonban azt mondta, hogy nem akar fizetni, viszont a ruhájából előrántott egy kést, amit beleszúrt a pultba.

Ezután megfogta a pénztárgépet, a vezetékét kitépte a falból és azzal együtt elmenekült. Menekülés közben aztán a pénztárgépet egy közeli utcában eldobta, amit a rendőrség megtalált és visszaadta a tulajdonosnak.

A rendőrség azonosította a 23 éves férfit is, körözést adott ki R. József ellen. Másnap, szombaton egy kiskunmajsai házban, a kamra ajtaja mögött bujkálva találták meg.

A police.hu azt írja, hogy a nyomozók R. Józsefet rablás miatt kihallgatták, őrizetbe vették és javasolták előzetes letartóztatását.