Kövér: Veszélyben van minden keresztény gyökerű európai

Vágólapra másolva!
Minél nagyobb a jövő felől érkező veszély, annál erősebben kell a múltunk, hagyományaink, hitünk által kínált kapaszkodókba fogódznunk - hangsúmondta yozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a székelyföldi Gyergyószentmiklóson vasárnap az Ákontz-Kövér István szerzetes, mechitarista főapát, érsek születése helyén állított emléktábla avatásán.
Vágólapra másolva!

Az 1740 és 1823 között élt Ákontz-Kövér Istvánt az örmény kultúra és tudomány kiemelkedő alakjaként tartják számon. Emléktábláját az örmények gyergyószentmiklósi megtelepedésének 380. évfordulója alkalmából tartott Nemzetközi Örmény Diaszpóra Fesztivál keretében avatták fel.

Kövér László azt mondta: a 21. században nemcsak a magyarokat, székelyeket és az erdélyi magyarörményeket, hanem a románokat és

A hit, a kultúra és az azonosságtudat feladását politikai nyomásgyakorlással, a pénz és a tömegmanipuláció kifinomult eszközeivel akarják ránk kényszeríteni azok, akik "uralmuk alá akarnak hajtani bennünket" - mondta.
Az Országgyűlés elnöke azt kívánta a több száz fős hallgatóságának, hogy Ákontz-Kövér István példája erősítse meg annak bizonyosságában, hogy Európában és Erdélyben egyaránt "a hűség mindig diadalmaskodik a hűtlenség felett, miként az igazság a hamisság felett, a hit a hitetlenség felett, a valahova tartozás a gyökértelenség felett".