Minden negyedik Tescót érinti a sztrájk

tesco, sztrájk, dolgozók, hipermarket
Budapest, 2017. szeptember 8. Bevásárlókocsi és logó a Fogarasi úti Tesco áruháznál 2017. szeptember 8-án. Ezen a napon a Zuglói hipermarket dolgozóinak egy része sztrájkolt. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége továbbra is nyitva tart, 6 hipermarket, és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A Tesco-áruházaknak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában tapasztalható valamilyen fennakadás – közölte az áruházlánc.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint bezárt a bicskei, a kazincbarcikai, az ózdi, a paksi, a hatvani, a tapolcai és a miskolci hipermarket, Budapesten négy, Győrben kilenc, Debrecenben egy kisboltot csuktak be a munkabeszüntetés miatt.

Bevásárlókocsi és logó a Fogarasi úti Tesco áruháznál Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Továbbá a

Tesco cáfolta a budapesti Fogarasi úti Tesco bezárásáról megjelent híreket. A Fogarasi úti áruház több mint egy tucat kasszával szolgálja ki a vásárlókat

– írják közleményükben.

A Tesco a közleményben visszautasítja, hogy az egyik áruházában a vezető nem engedi sztrájkolni a dolgozókat, a munkaadó tiszteletben tartja a szakszervezetek jogát. Ugyancsak cáfolták azt a sajtóértesülést, hogy a Tesco magyarországi boltjainak bezárását tervezné.

Sztrájkol a Fogarasi úti Tesco áruház dolgozóinak egy része a Zuglói hipermarket személyzeti bejáratnál Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Magyarországon a Tesco a legnagyobb kiskereskedelmi cég.

A Trade magazin felmérése szerint tavalyi teljesítménye alapján a Tesco Global Áruházak Zrt. áll az FMCG (fast-moving consumer goods), a gyorsan forgó fogyasztási cikkek piacának toplistája élén, közel 790 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal.