Szicíliában őrzik a magyar katonák emlékét

1 világháború WW1
magyar katonák
Osztrák—magyar 1907/12 M. 8 típusú Schwarzlose-géppuska a fronton
Vágólapra másolva!
„A Szicíliában 90 éve épült, és most felújított magyar kápolna a béke és a barátság szimbóluma" – mondta Giovanni Moscato, a szicíliai Vittoria város polgármestere a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében, amikor bemutatták a Magyar kápolna Szicíliában című könyvet. Emlékeztetett arra, hogy az első világháborúban, a harci árkokban egymással szemben álltak a magyar és az olasz nép fiai, a magyar hadifoglyok Vittoriában viszont barátságot kötöttek az olaszokkal 1914 és 1918 között. Így az ott meghalt foglyok emlékére az olaszok – magyar adományokból – felépítették a kápolnát, amely alatt egy sírkamrában nyugszanak a magyar hadifoglyok csontjai. A könyvbemutatón beszédet mondott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Parlamenti államtitkára, Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet parancsnoka és a szerzők: Giancarlo Francione és Juhász Dezső.
Vágólapra másolva!

A három fontos évszám

„Az első világháborúban 730 ezer magyar katona került hadifogságba, 600 ezren haltak hősi halált – ez őrületes szám" – mondta Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a bemutatón.

„118 katonáról biztosan tudjuk, hogy hol vannak, milyen földben nyugszanak."

– tette hozzá.

Dr. Kovács Vilmos ezredes: most már tudjuk, hogy 118 hősi halottunk szicíliai földben nyugszik. Fotó: Talán Csaba

Szicíliában, Vittoria város temetőjében ugyanis van egy magyar kápolna, amely alá egy sírkamrát építettek. Itt nyugszanak a magyar katonák csontjai. A különös első világháborús történetről az Origo írt helyszíni riportot – munkatársaink ugyanis Vittoriában jártak.

A magyarok emlékére állított kápolna Szicíliában Fotó: Talán Csaba

A szicíliai kisvárosban volt egy hadifogolytábor az első világháború idején.

A cél az volt, hogy a hadifoglyok minél nehezebben tudjanak megszökni – és erre egy sziget a legalkalmasabb hely.

Több ezer magyar hadifoglyot hurcoltak a vittoriai táborba. Aztán mezőgazdasági munkákra adták ki a foglyokat – leginkább családi gazdaságokban dolgoztak a katonák, és a munkájukért pénzt is kaptak. Az olasz családokkal később megbarátkoztak – és ha kellett, segítették is a gazdákat a magyar paraszti családokból származó hadifoglyok. A járványok viszont nem kímélték Szicíliában sem az embereket. Spanyolnátha söpört végig a táboron – 118 magyar katona halt meg a járványban és más betegségekben. Amikor felszámolták a hadifogolytáborokat, a meghaltak földi maradványai fölé emelték a magyar kápolnát a helyi temetőben.

A kápolna falán gránittáblára írták fel a magyar katonák nevét Fotó: Talán Csaba

Az ezredes három évszámot említett. Először az 1927-et – ekkor avatták fel a kápolnát, és megkötötték az olasz-magyar baráti szerződést.

A második világháború után ezt a történetet elfelejtették a magyarok. A szocializmusban nem volt érdekes itthon a vittoriai kápolna története. Szicíliában viszont nem felejtették el. Bár csaknem ötven évig magyar delegáció nem ment oda, sőt magyar embert sem láttak, hiszen a magyarok nem utazhattak Nyugatra, mégis rendszeresen, minden évben koszorúzták a kápolnát.

A helyiek azt is mondták, hogy néhány család külön is megemlékezik a kápolnánál a magyarokról, sőt egyes elmondások szerint magyar katonák leszármazottai is élnek ma Vittoriában. 1986-ban – ez volt a második évszám, amelyet Kovács Vilmos említett - az akkori katonai attasé arra járt, és ő fedezte fel újra a kápolnát. A rendszerváltás után pedig elindult újra az együttműködés Vittoria városa és Magyarország között. A harmadik dátum pedig az idei év: 2017, amikor felújították a kápolnát. Magyar restaurátor, szobrászművész dolgozott az épületen, és egy régész, hadisírokkal foglalkozó szakember a csontkamrát is feltárta. A kápolna falán egy gránittábla őrzi a kápolna alatt nyugvó katonák nevét.

Aki arra jár, hajtson fejet a magyar hősök emléke előtt

Gianfranco Francione a könyv egyik szerzője – Vittoriában él, korábban banki alkalmazottként dolgozott.

Giancarlo Francione, a Magyar kápolna Szicíliában című könyv egyik szerzője a Hadtörténeti Intézetben. Fotó: Talán Csaba

Gyerekkora óta ismeri az első világháborús magyar katonák történetét. Felnőttként pedig sokat beszélgetett barátaival a történetről, és rendszeresen megkoszorúzták a kápolnát is. Megismert több családot, akiknél a magyar katonák dolgoztak – a családok őrzik ugyanis a magyarok emlékét.

Azt is megtudta, hogy szerelmek is szövődtek a magyar katonák és a vittoriai lányok között.

1995 után kutatni kezdte a hadifogolytábor és a több ezer magyar katona történetét.

Juhász Dezső, a könyv másik szerzője Fotó: Talán Csaba

Juhász Dezső, a könyv másik szerzője a bemutatón elmondta, hogy 1927-ben felépítették az olaszok a kápolnát, de magyar pap nem áldotta meg. 1986-ban felújították ugyan az épületet, de a sírkamrát nem tárták fel. Most, 2017-ben ez is megtörtént, és kiderült, hogy két részletben temették oda a magyar katonák csontjait – ugyanis kétféle dobozban voltak az elhunytak maradványai. Június 20-án, amikor a kápolna teljes felújítása befejeződött, Bíró László, a Honvédelmi Minisztérium katolikus tábori püspöke újraszentelte, és egy szicíliai pap is mondott egy imát, majd megáldotta az emlékhelyet.

Könyv a különleges első világháborús történetről Fotó: Talán Csaba


– mondta Juhász Dezső.

„Szenvedélyes nép a magyar – ezt a hadtörténeti múzeumon is látom. Talán ugyanolyan szenvedélyes, mint az olasz"

– mondta Giovanni Moscato, Vittoria polgármestere, aki szintén eljött Budapestre, a könyvbemutatóra.

Giovanni Moscato, Vittoria polgármestere beszél a vittoriai magyar kápolnáról és az olasz-magyar barátságról a Hadtörténeti Intézet dísztermében. Fotó: Talán Csaba

A polgármester egyébként a felújítás során végig segítette a magyar restaurátorokat, és a június 20-i ünnepségre is elment.

Főhajtás a kápolna előtt: elöl Vittoria polgármestere, mellette Simicskó István honvédelmi miniszter Fotó: Talán Csaba

Moscato a beszédét így fejezte be:

„Magyarország és Vittoria népe között most újra ugyanolyan szoros a barátság, mint az első világháború idején a magyar hadifoglyok és a vittoriai családok között. Ez a kápolna a béke és a barátság szimbóluma is."