Több millió forint értékű kábítószert foglaltak le Budapesten

Vágólapra másolva!
A budapesti rendőrök elkapták azt a két férfit, akik több mint 10 kiló marihuánát akartak eladni.
Vágólapra másolva!

A két gyöngyösi férfi szeptember 6-án egy szegedi parkolóban vette át a kábítószert, hogy tovább értékesítse. A megszerzett árut J. Attila autójába tették, és elindultak Budapestre, K. János egy másik autóval követte.

Pár órával később a rendőrség az egyik férfit Budapesten, a X. kerületben a Hungária körúton, a társát pedig a Rákóczi híd budai lehajtójánál elfogták.

Az autók átkutatásánál megtalálták a majdnem 11 kiló marihuánát és lefoglaltak több mint kétmillió forint készpénzt és valutát.

A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói a 21 éves J. Attilát és a 28 éves K. Jánost kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és javasolták előzetes letartóztatásukat.