Így tagadta le a baloldal a kötelező kvótát

ujhelyi istván pitella gianni neidermüller péter ujhelyi istván neidermüller péter
PES kongresszus, 2015.06.11.
Vágólapra másolva!
Az internet sajnos nem felejt, és ha ezt eddig a magyar baloldal nem volt képes megtanulni, akkor most lesz még egy oka arra, hogy az örökzöldet az eszébe vésse. Előkerült ugyanis egy videóösszeállítás arról, hogyan mantrázták egymás után annak idején a szoci és DK-s fejesek, hogy nincs is kvóta. Aztán tegnap csak kiderült, hogy mégis.
Vágólapra másolva!

A szerdai kvótaper ítéletének fényében - az Európai Unió luxemburgi bírósága arról döntött, hogy Magyarországnak 1294 migránst kell kötelezően befogadnia - bizonyára zavartan toporognak a hazai baloldal megmondóemberei, akik nem is olyan régen még

arról győzködték a magyar társadalmat, hogy csak a kormánypártok agyszüleménye, hogy kötelező betelepítési kvóták léteznének Brüsszelben.

Kellemetlen helyzetükre csak ráerősít az a videó, amely ma került ki a Facebook-ra, és amely azzal szembesíti Ujhelyi István szocialista, Molnár Csaba és Niedermüller Péter DK-s igazmondó politikusokat, hogy talán itt lenne az ideje elnézést kérni a hülyeségeikért. A montázsba bónuszként befért Vona Gábor jobbikos vezér ominózus félmondata is: a betelepítést papíron ezerrel ellenző pártelnök az RTL műsorában szólta el magát annak idején, hogy tulajdonképpen ezervalahányszáz migráns befogadása a részéről még rendben is lehet. Jó szórakozást!