Kőbánya-teher pályaudvarnál megjavították a biztosítóberendezést

Vágólapra másolva!
A lajosmizsei vonatok ismét a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek - közölte a Mávinform szerda este.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a helyreállítás után a Budapest-Cegléd-Szolnok, valamint a szegedi és a lajosmizsei vonalon fokozatosan áll helyre a menetrend szerinti közlekedés.

A monori elővárosi vonatok csütörtök hajnaltól már közlekednek. A lajosmizsei vonatok ismét a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek - írta a Mávinform.

A vasúttársaság a közleményben emlékeztet, hogy a biztosítóberendezést hétfő délután megrongálták.