Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Sportközpontok létrehozásának célja, hogy a sporton keresztül a társadalom minél szélesebb rétegét vonják be a honvédelmi nevelés programjába, kifejezetten önkéntes alapon - emelte ki közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A program nem iskolai keretek között, hanem szabadidős tevékenységként ad lehetőséget a szervezett sporttevékenységekre, ennek megfelelően a sportközpontok létesítményei sem az iskolákban épülnek - tették hozzá.

Több féle sportot is ellehet majd sajátítani a központokban

A HM közleménye szerint a tervezett központok alkalmasak lesznek a szabadidős tevékenységként űzött sportlövészet széleskörű megismertetésére és biztonságos, szervezett keretek közötti gyakorlására, valamint a honvédelmi szempontból is kiemelten fontos sportágak -

küzdősportok, vívás, lövészet és mások - edzéseire, vagy akár az elsősegélynyújtás és a tájékozódási ismeretek oktatására.

Emellett a Honvédelmi Sportszövetség programjai, a honvédelmi neveléshez kapcsolódó közösségi rendezvények számára, valamint különböző társadalmi események és rendezvények helyszínéül is szolgálhatnak.

Több mint száz lőtér épül

A Honvédelmi Sportközpontok fejlesztéséhez szükséges feltételek biztosításáról szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

Ez a program első két ütemében több mint száz lőtér kialakításáról rendelkezik.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat szerint a tervezett lőterek fejlesztését állami tulajdonú ingatlanokon kell megvalósítani. A kormány döntése értelmében a beruházások építtetője a Nemzeti Sportközpontok, munkáját szakmai tanácsadóként a Honvédelmi Sportszövetség segíti - derül ki a határozatból.

A HM közleménye szerint a program első ütemében - az idei és jövő évi költségvetés keretében -

40 helyszínen, a megyei és járási székhelyeken alakítják ki a sportközpontokat csaknem 17,5 milliárd forintos beruházással.

A második ütemben további 67 helyszínen folytatódnak a fejlesztések. A beruházások a tervek szerint teljesen új létesítmények megépítésével, vagy a már meglévő infrastruktúra átalakításával, bővítésével és korszerűsítésével valósulnak meg.

A magánlőterek nem részei a fejlesztéseknek

A magánlőterek nem részei a fejlesztéseknek - írta a HM, hozzátéve:

a beruházások az érintett önkormányzatok és az állam közötti megállapodások alapján valósulnak meg, és a létesítmények állami tulajdonba kerülnek.

A létesítmények megépíttetésére a kormányhatározat a Nemzeti Sportközpontokat jelöli ki, a vagyon kezelésének kijelölésére a Honvédelmi Minisztériumot bízza meg - olvasható a HM közleményében.