Kutya ölt meg egy nőt Borsodban, elítélték a gazdáját

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az az ember, akinek kutyája halálra marcangolt egy idős asszonyt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monaj községben - közölte a Miskolci Törvényszék az ítélethirdetést követően.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a vádlott öt kutyát tartott, telkének hátsó részén a kerítés mindössze 75 centiméter magas volt.

Az asszony többször panaszkodott a kutyákra

A sértett többször panaszkodott arra, hogy amikor a telkén dolgozik, a kutyák a kerítésen keresztül támadják, ezért kérte szomszédját, hogy amikor a kertben van, a kutyákat kösse meg. A 2015. októberében az egyik kutya átment a 83 éves asszony telkére, ahol rátámadt a nőre.

A testén és végtagjain legalább 20-25 harapást, valamint harapva szakított sérülést ejtett.

A szomszédok látva az eseményeket azonnal értesítették a rendőrséget, majd rövid időn belül a mentőszolgálat helikopteres mentőegysége is a helyszínre érkezett, azonban az idős asszonyon már nem tudtak segíteni, a helyszínen meghalt.

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítélték el

A törvényszék a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés miatt

egy év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

Enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott büntetlen előéletű, a bűncselekményt megbánta. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor a bíróság, hogy a sértettnek hosszabb időn át félelemben kellett élnie a vádlott kutyái miatt, és súlyosító körülmény volt a sértett által átélt átlagost meghaladó mértékű szenvedés ténye is.