Magyar-lengyel stratégiai megállapodást írtak alá az okos technológiákról

Vágólapra másolva!
Az okos technológiákra szakosodó lengyel és magyar klaszterek stratégiai megállapodást írtak alá kedden a dél-lengyelországi Krynicában rendezett nemzetközi gazdasági fórumon, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke jelenlétében.
Vágólapra másolva!

A főként kis- és középvállalkozásokat, startupokat, társadalmi, családi és nők által vezetett vállalkozásokat támogatató megállapodást magyar részről az Okos Jövő Innovációs Klaszter, lengyel részről a varsói Mazowiecki ICT Klaszter és a Lengyel Energia Klaszterek Szövetsége írta alá.

A megállapodást, amelybe bevonnák a visegrádi csoport országait és más országokat is, a varsói székhelyű Queen Jadwiga Foundation kezdeményezte.

Az alapítvány főként a közép-kelet-európai gazdasági együttműködés erősítésén dolgozik.

A megállapodás aláírói mindenekelőtt az okos technológiákban, a smartenergia, az energiabiztonság, a kommunikációs, valamint űr- és repüléstechnológia fejlesztésében, továbbá a smartoktatásban és -képzésben működnek együtt.

A közös projekt finanszírozásához a kezdeményezők a tervek szerint támogatásért folyamodnak a résztvevő országok kormányaihoz, az Európai Befektetési Bankhoz, az Európai Befektetési Alaphoz, és a magánszektorhoz.

A Magyar Okos Jövő Innovációs Klaszter mintegy 30 tagot számlál,

köztük vannak a nagy villamosenergiai és informatikai vállalatok, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint innovációs és műszaki profilú kis- és középvállalkozások.

A 2013-ban alapított klaszter üzletépítő közösség, feladata, hogy információkat, lehetőségeket, kapcsolatokat biztosítson a tagjai számára.

Krynicában kedden kezdődött a közép-európai Davosnak is nevezett háromnapos fórum, amelyet az idén 27. alkalommal szerveztek meg.

Az eseményen mintegy 60 országból közel 3 ezer politikus, üzletember és szakértő vesz részt.