Baltával agyonverte, majd felgyújtotta a feleségét

Vágólapra másolva!
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2016. január 22-én baltával megölte, majd felgyújtotta a feleségét Debrecenben, a Nyíl utcai otthonukban.
Vágólapra másolva!

P. Lajost a bíróság bűncselekmény elhárítására fogyatékosság miatt alig képes személy ellen elkövetett emberölés, kapcsolati erőszak és személyi szabadság megsértése miatt mondta ki bűnösnek és

10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.

P. Lajos leghamarabb 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

Még 1984-ben házasodtak össze és két gyerekük is született.

Csakhogy a férfi nehezen tudta tolerálni felesége enyhe fogyatékosságát, kezdetben csak őt, később már a fiát is verte.

A megfélemlített nő nem mert soha feljelentést tenni. A gyerekeket a nagyszülők és a nagynéni nevelte fel. P. Lajos egyre sűrűbben és durvábban bántalmazta feleségét, gyerekeitől teljesen eltiltotta. A lánya csak 2015-ben vette fel a kapcsolatot az anyjával, aki akkor beszélt neki a sok verésről. Ezért titokban mobiltelefont vett neki, és próbált segíteni anyjának kimenekülni a terrorból, az asszony már a válást is fontolgatta. 2015 második felében aztán a férfi még durvábban bántalmazta a feleségét,

egyszer szó nélkül hasba szúrta egy konyhakéssel.

A lánya vitte orvoshoz, megtették a feljelentést, a bíróság 30 napra távoltartó végzést rendelt el.

P. Lajost nagyon idegesítette ez a helyzet, szenvedő mártírnak állította be magát, az ismerősöknek azt bizonygatta, hogy csak a gyerekek vádaskodnak. Egy szomszédtól kért átmeneti szállást, hogy szemmel tudja tartani a feleségét. 2015 decemberében pedig átmászott a kerítésen, és erőszakkal Derecskére vitte az asszonyt, ahol a rokonoknak azt próbálta bebizonyítani, hogy szeretik egymást, minden híresztelés csak hazugság. A rokonok azonban felismerték az asszony arcán a félelmet.

A feleségnek sikerült felhívnia a lányát telefonon, aki odament érte, és az apja fenyegetése ellenére hazavitte. Innentől kezdve egésznap egy szomszéd vigyázott az asszonyra, a férj ellen újabb 30 nap távoltartást rendeltek el.

A férj ebbe nem akart belenyugodni, mondta is az egyik ismerősének, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan ő szeretné, megöli a feleségét, a házat felgyújtja és magával is végez.

A gyilkos ruhákat és szerszámokat akart elhozni a házból 2016. január 22-én, amikor látta, hogy a felesége a kapuban áll, a rá vigyázó ember éppen elment egy kis időre. Az asszony nem találta a szerszámokat, ezért behívta a férjét, aki gyorsan rájött, hogy egyedül van a felesége. Veszekedni kezdett vele, mert elvileg hiányzott pár szerszám, utána pusztakézzel neki esett. Az asszony az ágyra zuhant,

P. Lajos a kazánházból egy baltát hozott elő, és kétszer nagy erővel fejen vágta a feleségét, aki azonnal meghalt. A férfi a lakásban talált hivatalos papírokkal befedte a holttestet és felgyújtotta.

Magát megpróbálta felakasztani, de elszakadtak a huzalok, ezért inkább vezetékeket tekert a kezére és a konnektorba dugta őket. Megrázta az áram, de nem halt meg. Nem sokkal később a lánya és egy szomszéd is próbált bejutni a házba, de ez csak a tűzoltók és a rendőrök segítségével sikerült nekik.

Az eljárás során a férfi részben beismerő vallomást tett, a bántalmazásokat tagadta.

Szerinte voltak konfliktusok, de boldog házasságban éltek.

Utóbbit egy tanú sem tudta megerősíteni. A tanács elnöke hozzátette, hogy az asszony oly mértékű félelemben élt, hogy amikor közmunkásként esős időben hazaküldték őket, inkább a nap végéig az öltözőben ült, hogy ne kelljen hazamennie.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség 3 nap gondolkodási időt kért, P. Lajos és védője fellebbezett. A bíróság döntése értelmében a vádlott előzetes letartóztatásban marad.