Bedrogozva ölhetett a borsodnádasdi lány gyilkosa

Borsodnádasd, gyilkosság riport
Borsodnádasd, gyilkosság riport 2017.09.05
Vágólapra másolva!
Elfogták a 17 éves borsodnádasdi lány gyilkosát, aki beismerő vallomást tett. A lány szombat este indult haza egy buliból. Szülei este 10 óráig adtak neki kimenőt, de haza már nem ment. Holtteste egy aknából került elő, a helyszínen marihuanát is találtak információink szerint. A faluban sokan azt állítják, hogy a 20 éves fiú, aki megölte, drogozott. 
Vágólapra másolva!

Borsodnádasd. Talán az egyik legszebb falu Magyarországon. Minden utcában rendezett házak, takaros kertek. A helybeliek barátságosak. A falut szép, ősfás erdők övezik. Az egyikben azonban szőrnyű tragédia történt szombat este.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Csenge holttestét a katolikus templom melletti erdős részen, egy aknában találták meg, lakhelyétől nem messze.

Egy buliból indult haza, a helyiek szerint egyedül. A templom mellett találkozott egy 20 éves, falubeli fiúval, beszélgetni kezdtek. Borsodnásdon azt beszélik, hogy a két fiatal veszekedett a Fő téren. A lány valamitől öntudatlan állapotba került: a fiú ekkor eresztette le a lányt a vízzel teli aknába. Csenge halálát fulladás okozta.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A helybeliek egyöntetűen azt mondják, hogy Csenge kedves, tehetséges lány volt.

Egyikük unokája közelről ismerte a lányt.

"A Művészhelyre az unokámmal együtt jártak. Tegnap is sírógörcsöt kapott.Nagyon sajnálja mindenki: nemcsak a társai, hanem mi is! Én is ki vagyok idegileg is. Nekem tulajdonképpen nem volt senkim, de mégis nagyon-nagyon megvisel. De bárkivel találkozok, ezt mondja! Siratjuk, mert egy 17 éves lánynak nem itt kellett volna végeznie."

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A két idős asszony arról mesél, hogy mind a két fiatal rendes és becsületes családból származik.

„Nagyon sajnálom a fiú szüleit is, mert nagyon jól ismerem őket, egy végtelenül dolgos, becsületes család. Csak hogy nem vették észre, hogy a gyereknek valami problémája van? Mert ezt egy szülőnek észre kell vennie! Talán nem volt meg az az igazi gyerek-szülő kapcsolat."

Ezt a másik idős nő is alátámasztja.

„Nagyon szimpatikus, kedves lány volt. Operetténekes énekes szeretett volna lenni."- mondja Csengéről egy helyi nő.

A zenei színházban, ahol Csenge énekelt, rendszeresen segített a nála kisebbeknek.

"Az idősebb énekesek olyanok voltak a kisebbeknek, mint az anyukák meg a testvérek. Ők együtt voltak jóban-rosszban. Aki a művészhelyet vezeti, ő is nagyon ki van borulva. Nagyon fog hiányozni jövőre, amikor lesz a fesztivál megnyitó és nem fog ott énekelni"

Ismerték egymást

Nemcsak a családot, de magát a 20 éves fiút is tisztességes emberként ismerték mostanáig.

„Ez egy olyan nagy tragédia, hiszen az aki tette is, egy kedves, jóravaló gyerek volt. Nem is értjük az egészet! A tűzbe tettük volna érte a kezünket" - mondja egy fiatal nő.

Kívülről nézve senki nem mondta volna róla, hogy valaha is képes lenne megölni valakit.

A legtöbben arra gyanakszanak a faluban, hogy a fiú nemcsak ittas volt, hanem be is volt drogozva.

Azt beszélik, hogy a holttest körül állítólag marihuanát találtak.

Csenge és a fiú ugyan ismerték egymást, de inkább csak látásból, barátok nem voltak - mondja egy falubeli. Más viszont azt állítja, hogy

Csenge telefonjában is benne volt a gyilkosa neve.

Többen is azt mondják, hogy Csenge édesanyjának a mai napig nem merték elmondani azt sem, hogy konkrétan mi történt lányával.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Tegnap gyertyát gyújtottak Csengéért: a helyiek azt mondják, hogy rengetegen emlékeztek meg rá. A templom lécspőjét mécsesek és virágok borítják.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rejtélyes tragédia részleteiről a rendőrség ígért tájékoztatást. A gyilkost őrizetbe vették.