A gyűlölet karmesterével erősít az LMP

Ron Werber izraeli kampányguru, az MSZP-t fogja segíteni, választások 2014, választási kampányok vezetői
Vágólapra másolva!
A magát morális világbajnoknak kikiáltó LMP és a frissen bejelentett miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett ma közölte, hogy összeállnak a fekete öves izraeli gyűlöletguruval, és igénybe veszik Ron Werber szolgálatait a 2018-as választási kampányukhoz. Werber kiszolgálta már a szocikat, és többek között az ő fejéből pattant ki, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció 23 millió románnal riogasson 2004-ben, amikor arról tartottak népszavazást Magyarországon, hogy állampolgárságot kaphassanak a határon túli magyarok. A sötét lovag, ha most LMP-zöldbe is csomagolva, de visszatért.
Vágólapra másolva!

Miután az elmúlt hetekben többször is látták Budapesten Ron Werber izraeli kampánygurut, Szél Bernadett a 168 óra hasábjain bejelentette, hogy az LMP összeáll a „gyűlölet karmestereként” ismert politikai tanácsadóval. A zöldpárt frissen kiválasztott miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott, hogy az elnökség a napokban dönt majd Werber szerződtetéséről, és a negatív kampányok mestere szinte biztosan az ő kampányukat fogja segíteni.

Szélnek volt bátorsága közölni, hogy a maga részéről nagyon jó szakembernek tartja Werbert, akinek a tanácsait hasznos meghallgatniuk.

Nos, arról, hogy mennyire hasznosak Werber ötletei, a határon túli magyarok biztosan tudnának mesélni, akiket az izraeli guru hívószavára egyszerűen „lerománozott” az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. A Werber kampánykottájából játszó kormányerő azzal riogatta a választókat, hogy amennyiben megadják az állampolgárságot a határokon túl élő magyaroknak, akkor „23 millió román” fogja elárasztani az országot.

Ron Werber Forrás: Northfoto/Mark H. Milstein

A békétlenség és a gyűlölet nagymestere nemcsak ezzel a húzásával tette le a névjegyét a magyar politikában, szintén ő volt az, aki a 2002-es országgyűlési választásokkor (ugyancsak szoci színekben) itthon is meghonosította a fanatizálást és a szünet nélküli lejáratókampányokat. Néhány éve, a Simicska-féle kiherélésen még innen lévő Magyar Nemzet azt írta róla, hogy

Werbernek soha nem okozott gondot a szemérmetlen hazudozás sem, kamuzott ő már a nyugdíjaktól kezdve az abortuszon át egészen az egyházakig mindenről. Bizonyára lesz témája az LMP-nél is. Ron Werber volt az is, aki megkomponálta Kövér László köteles beszédét, amely egy ártalmatlan kijelentés elképesztő kicsavarása volt, de ő terjesztette azt a hihetetlen aljasságot is, hogy Orbán Viktor idegbeteg.

A kormányfő démonizálása mindig is a kedvenc játékszerei közé tartozott a vérprofi bajkeverőnek.

Ron Werberről sokat tudni, de hogy ő pontosan kicsoda, arról alig valamit. Az izraeli Benshivában született, nagyszülei Magyarországról származtak, New Yorkban járt egyetemre. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként Kövér László még 2004-ben úgy nyilatkozott róla, hogy Werber múltjáról semmit nem tudni, így például azt sem, van-e bármi köze valamelyik titkosszolgálathoz. Kövér szerint

Most tehát újra itt van, és biztosan nem kevés pénzért. Hogy mennyit fizet érte az LMP, az titok, Szél csak annyit árult el, hogy az államtól kapott támogatásokból gazdálkodnak. Szerencsére erre is jut belőle.