Bayer Zsolt: A harag tud jó lenni

Bayer Zsolt, Békemenet a demokráciáért
Vágólapra másolva!
Rendhagyó mélyinterjút közölt a 888.hu Bayer Zsolttal, amelynek kiindulópontja a haragosság. Kiderült, hogy a publicista miért tartja fontosnak az indulatokat az élet minden területén. Mit ír az eltunyult emberek számlájára, hová vezet a kényelem, miért veszélyes a nem gondolkodás, hogyan „hülyült el” az emberek többsége a jóllétben, és egyáltalán milyen jövő lehet az, amelynek „sugárútja a semmibe vezet”.
Vágólapra másolva!

Íme, néhány idézet a legfontosabb témákból.

„Harag vagy bármilyen érzelem nélkül nem lehet sem politikát, sem szerelmet, sem közéletet, sem irodalmat, sem semmilyen művészetet művelni. Illetve lehet, csak az olyan is lesz.”

Bayer szerint ez nem minőségi rendszerváltás.

(nevetés) Tegyük föl a kezünket, gyerekek, ezért nem érte meg!”

Ahogyan szaporodik a terror a világban, úgy emelkedik feljebb az emberek ingerküszöbe Bayer szerint.

„Nem tudunk mit kezdeni az idővel, és nem vagyunk hajlandók megadni magunkat az időnek, mert elhittük magunkról, hogy mi vagyunk az Isten, miközben Istent megtagadtuk, letagadtuk, ezért a halálra is azt mondjuk, hogy az nincsen.”

A Nyugat pitiáner szinten vagánykodik és bűvészkedik az emberekkel – vélekedik a publicista.

„A legfontosabb megállapításom, hogy a fagyi visszanyalt. Mert tegyük fel a kérdést, hogy vajon a Nyugat – leszámítva Németországot, mert nekik számottevő gyarmatbirodalmuk sosem volt –, tehát Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Spanyolország mitől lett gazdag és mitől lett a világ ura? Hát a gyarmataiból.

És azt is elmondta, milyen embernek látja magát azzal a képpel szemben, amelyet egyesek terjesztenek róla.

„De komolyan: nálam vigyoribb, jókedvűbb, heherészősebb faszit én keveset ismerek. Engem amúgy kenyérre lehet kenni. Viszont engem ki is lehet hozni a sodromból. Nem kell hozzá sok. Elég ennyi. Visszatértünk hát a haraghoz.”