BBQ, finom borok és egy jó nagy adag adrenalin

Tállya
Vágólapra másolva!
Tállya Tokaj-Hegyalja egyik legjelentősebb települése, a mérések szerint Európa mértani középpontjában fekszik. A település méltán híres kiváló minőségű borairól, azonban ennél sokkal több élményt nyújt. Ugyan a nyárnak már vége, Tállyán ősszel sem áll meg az élet, sőt a fesztiváloké, a sporté és a jó boroké lesz a főszerep, mindezt különleges és egyedi gasztronómiai élményekkel megfűszerezve.
Vágólapra másolva!
Tállya igazi gyöngyszem Forrás: Müller András 2014 ©/Müller András

Minden egyben van Európa közepén

A Tállyáért Egyesület három éve meghatározó közösségi szereplője a helyi és térségi társadalomnak, az elmúlt években rengeteg színvonalas rendezvénnyel és kezdeményezéssel járulva hozzá a borvidék programkínálatához. Aki ide látogat,

garantáltan magas színvonalú programokra számíthat,

a rendezvények sokszínűsége pedig lehetővé teszik, hogy mindenki megtalálja a számára kedves kikapcsolódási formát.

Tokaj-Hegyalja 1737 óta a világ első zárt borvidéke, 2002 óta pedig az UNESCO Világörökség része, mint történelmi borvidék és kultúrtáj. A vidék egyedülálló borfajtája, az aszú világszerte az egyik legismertebb hungaricum. Tállya, Tokaj-Hegyalja nagy múltú települése a mérések szerint Európa mértani középpontjában fekszik, a települést a több évszázados borászati hagyomány, a gazdag épített és szellemi örökség, a különleges természeti adottságok, a borvidék legkiterjedtebb borospince labirintusa, a helyi hagyományok, a kiváló szálláshelyek és a minőségi kulináris élvezetek teszik kiemelt jelentőségűvé.

Október végéig számos program közül lehet választani;

szeptember 22-24. között egy különleges gasztroélményre invitálnak.

A világ minden Tállya egy havonta jelentkező programsorozat, melynek összeállításában nagy szerepet vállal Borbás Marcsi, aki két alkalommal személyesen is részt vesz az eseményen.

A műsorvezetőt a környék egyedülálló miliője és történelmi háttere inspirálta

a programok kiötlésére, a rendezvénysorozatnak pedig az Oroszlános Borhotel ad otthont. Marcsit a Borhotel vendégei is megismerhetik, és exkluzív keretek között kóstolhatják meg az általa megálmodott ételsort.

Különleges ételek, különleges borok társaságában Forrás: Tállyáért Egyesület

Ezeken a hétvégéken izgalmas gasztronómiai alapanyagok, az ország legjobb séfjei, a kiváló borok és ismert művészek gondoskodnak a magas színvonalról. Borvacsorák, főzőkurzusok, boros élmények és kulturális csemegék - minden adott egy tartalmas borvidéki hétvégéhez. Az első hétvége vendége Szarvas József színművész lesz.

- többek közt erről is mesél majd estjén a művész.

Szarvas József színművész mellett Kozma Szabolcs, a villányi Mandula Étterem séfje invitálja egy borvacsorára a vendégeket. A programok között szerepel többek között pincelátogatás, különleges BBQ-vacsoraest, szüreti bemutató, várlátogatás, de erdei lovaskocsikázás is.

Borbás Marcsi műsorvezető és Márton-Kováts Krisztina, a Tállyáért Egyesület alapítója Forrás: Tállyáért Egyesület

Tállya Amerikát is elhozza!

Alighogy felocsúdott az ember egy ilyen gasztronómiai élménysorozatból, rögtön következik egy másik, ráadásul Magyarországon elsőként és egyedülálló módon.

Tállya ad otthont ugyanis az első hivatalos BBQ-versenynek

az amerikai KCBS (The Kansas City Barbeque Society) szakmai felügyelete alatt október 13-15. között.

- mondta a barbecue-ról Adorjányi Máriusz, a verseny szakmai vezetője.

Mi a barbecue?

Az Amerika déli államaiból származó, évszázados hagyományú tradicionális barbecue nem grillezést jelent: a hús fatüzeléses szmókerekben, lassú füstön sül, alacsony hőmérsékleten, hosszú órákon át. Igazi low & slow életfilozófia, a húskészítési eljárások királya. A barbecue az egyik legdinamikusabban növekvő kulturális irányzat világszerte, az amerikai vidéki kultúra egyik utolsó fellegvára, amely az utóbbi években az európai régiókban is, így Magyarországon is óriási népszerűségre tett szert. Amit a barbecue képvisel: hagyománytisztelet, alaposság, idő, alázat. A hidegfüstölési hagyományok könnyedén honosíthatóak hazánkban, a nagydarab, klasszikus húsrészek miatt a barbecue nagyon közel áll a magyar lelkülethez.

A verseny során közel 40 hazai és külföldi BBQ-csapat fog egymással megmérkőzni. Az Európa minden szegletéből érkező csapatok 5 kategóriában küzdenek meg a dobogós helyezésekért. A különleges hangulatú szüreti időszakban

a verseny kísérőprogramja pedig egy nagyszabású, hamisítatlan blues- és borfesztivál lesz,

izgalmas zenei és családi programokkal, utcazeneversennyel, egyedi gasztronómiai- és borélményekkel.

Az első hivatalos BBQ-versenyt Tállyán rendezik meg Forrás: Hartyanyi Norbert

- tette hozzá Adorján Máriusz.

A Promenád sétányon megrendezett verseny szombati napja részlegesen lesz nyilvános a nagyközönség előtt,

a vasárnap azonban teljes mértékben nyitott lesz minden érdeklődő számára,

lehetőség lesz a műhelytitkokba való betekintésre.

- mondta el a szakmai vezető, miért éppen Tállya ad otthont a versenynek.

A BBQ itthon is egyre népszerűbb Forrás: Hartyanyi Norbert

Adrenalin és zsírégetés a BBQ és a borok között

Ha valaki úgy dönt, minden programon részt szeretne venni az ősz folyamán, nyugodtan, bűntudat nélkül megteheti, és élvezheti a különleges borok és a BBQ ízvilágát, hiszen mindeközben

az esetlegesen felszedett kalóriák eltüntetésére is van lehetőség, mindezt extrém körülmények között.

A Tállya Challenge egy egyedülálló sportesemény, melyet október 6-8. között rendeznek meg. Különlegességét a festői környezetű Tállya település mellett a Colas bánya és az azt körülvevő terület adja.

Monumentális, néhol már holdbéli kinézete egyedi és különleges élményt biztosít

a két külön versenyszámot, az extrém terepfutást és a mountain bike távokat teljesítőknek.

A háromnapos versenyhétvége alatt kiegészítő programok vehetők igénybe; dűlőtúra, vezetett borkóstolók, pincetúrák.

Borkóstolásra és pincebejárásra is lesz lehetőség ősszel Forrás: Tállyáért Egyesület

„Volt már több rendezvényünk Tállyán és közvetlen Tállya közelében található ez a mai napig működő kőbánya.

A verseny egyik különlegessége, hogy egy működő andezitbányában megy az útvonalnak több mint a fele, ezt lehet futva és mountain bike-kal teljesíteni - mondta Balla Attila, a rendezvény szervezője.

A TC-RUN egy akadályokkal nehezített terepfutó verseny, extrém helyszínével (Colas bánya) 14 éves kortól biztosít kihívást a résztvevőknek.

Palánkok, rámpák, mocsaras árkok, óriás munkagépek, kötélhálók és még jó néhány akadály

várja a kalandfutás rajongóit, akiknek nem csupán az akadályok meghódítása, hanem a bajtársiasság, az akaraterő és a kitartás megtapasztalása is felejthetetlen élményt nyújt a megmérettetés során.

A TC-BIKE egy egyedülálló mountain bike verseny, amely az aszfalt és extrém terepviszonyokat egyaránt magában foglalja a 12 km-es táv alatt. A pálya olyan kerékpárral teljesíthető akadályrendszereket is tartalmaz, amely az országban egyedivé teszi a TC-BIKE pályavezetését.