Balog: A családról és a keresztény értékekről szól majd Kötcse

Vágólapra másolva!
A családpolitika és a keresztény értékek védelme áll majd az idei, tizenhatodik polgári piknik középpontjában, amelyet a hét végén tartanak Kötcsén - mondta az esemény házigazdája, Balog Zoltán a Magyar Időknek.
Vágólapra másolva!

Az emberi erőforrások minisztere az interjúban az üldözött keresztények támogatására létrehozott helyettes államtitkárság munkáját értékelve kifejtette: a nemzetközi figyelmet is sikerült még jobban erre az ügyre irányítani.

Az üldözött egyházak vezetői több évszázados vagy akár évezredes közösségeik megtartásához kértek segítséget. Magyarország ezért vállalta például az erbili Szent József kórház féléves gyógyszerszükségletének finanszírozását, és választott ki egy falut, amelyet teljes mértékben újjá akar építeni. A hatékony segítségnyújtáshoz elengedhetetlen volt a helyettes államtitkárság felállítása - hangsúlyozta Balog Zoltán.

Hozzátette: létrejött egy állami alap, amely közel-keleti és afrikai fiatalok magyarországi oktatását támogatja; a megkövetelt egyházi ajánlás pedig arra is biztosíték, hogy az ösztöndíjasok visszatérnek majd hazájukba és az ottani közösség megerősítésén dolgoznak.

A kereszténység a világ legüldözöttebb vallása, Európában pedig defenzívába szorult - mondta. "Egyre többen és egyre keményebben támadják adminisztratív és jogi eszközökkel, s felhasználják ehhez a sajtó egy részét és a nyilvánosság különféle fórumait. Igyekeznek a keresztényeket maradi csodabogaraknak beállítani.

A keresztény értékrendet, a hitünk megvallását törvényen kívülre akarják szorítani. Ezt látjuk akkor, amikor

olyan alapvető intézményeket támadnak, mint a házasság, kétségbe vonva, hogy az egy férfi és egy nő kapcsolata.

De idesorolhatjuk azt is, amikor le akarják vetetni a keresztet, a feszületet az iskolák tantermeinek faláról" - fejtette ki.

A Magyar Idők felvetette, hogy a Soros-egyetem ügyében a konzervatív értelmiség egy részével is sikerült összerúgni a port. Balog Zoltán erre úgy reagált, hogy az elmúlt hónapok világossá tették a kormány szándékát: egyenlő feltételeket szeretne teremteni a felsőoktatásban. "Nyilvánvaló az is, hogy nincs olyan ország az Európai Unióban, ahol a CEU azokkal az előjogokkal, amelyeknek eddig nálunk a birtokában volt, működhetne" - mondta.

A civiltörvény sem a jogállamiságot sérti

- folytatta -, hanem "a Soros-szervezetek érdekeit, amelyek demokratikus felhatalmazás nélkül, manipulatív kampányokkal és egyéb módon igyekeznek beavatkozni Magyarország belügyeibe".

A kötcsei piknik házigazdája szerint az most a legfontosabb "- és nemcsak a választás, hanem a nyugati világ állapota miatt is -, hogy keresztény európai értékeink, az életformánk megőrzésének lehetőségeiről beszéljünk. S mindenekelőtt a magyar családokról". Ennek van aktuálpolitikai vetülete is - jelezte -, mivel amit felépítettek, azt szeretnék megvédeni.

"Nem feltétlenül csak az ellenzéki pártoktól, amelyeknek semmiféle elképzelésük nincs Magyarország jövőjéről azon túlmenően, hogy meg akarnak szabadulni Orbán Viktortól és a Fidesz-KDNP-től, hanem a külső erőkkel szemben is" - tette hozzá az emberierőforrás-miniszter.