Bakondi: Radikálisan visszaesett az embercsempészet Magyarországon

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az idén radikálisan visszaesett az embercsempészet Magyarországon, eddig mintegy nyolcvan embercsempészt fogtak el.
Vágólapra másolva!

Bakondi György az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában azt mondta, 2015-ben voltak a legaktívabbak az embercsempészek, a bűncselekmények száma tavaly már visszaesett. Néha magyarok is részt vesznek embercsempészetben,

azonban nem ez a jellemző.

A belbiztonsági főtanácsadó szerint jelenleg nem szükséges kerítést építeni a magyar-román határon.

Azt mondta, a Spanyolországba induló migrációt is figyelik.

Bakondi György arról is beszélt, hogy a Magyar Tűzoltó Szövetség az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal együttműködve felújított tűzoltóautót adományozott a székelyföldi, Hargita megyei Homoródalmás községnek, erről korábban az Origo is írt.