A fülbevalója buktatta le a tolvajt

Vágólapra másolva!
Egy strandon lopott táskákat egy nő Tatabányán. A rendőrök azonban hamar megtalálták a 30 éves tolvajt: a fülbevalója buktatta le.
Vágólapra másolva!

A Tatabányai Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy 30 éves, helyi nő ellen, aki egy strandról lopott. Augusztus 30-án délelőtt fél tíz körül a tatabányai strand kerítéséről akasztott le két női táskát, bennük személyes iratokkal és pénzzel- olvasható a police.hu oldalán.

A táskákat elrejtve ment be a fürdő területére.

A két nő azonnal értesítte a rendőröket, amikor észrevették, hogy eltűntek a táskáik.

Szerencsére a biztonsági kamerák rögzítették az egész lopást.

A rendőrök megnézték a felvételeket, amelyeken jól látható volt, hogy a tolvaj egy nagy, élénkzöld színű fülbevalót visel.

Ezután a rendőrök ellenőrizték a strand területét és

kevesebb mint egy óra alatt megtalálták a táskákat ellopó nőt.

A tolvaj beismerte a lopást, a két táskát pedig hiánytalanul visszaadta. Őt a Tatabányai Rendőrkapitányságra vitték, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.