LED-ekkel korszerűsítik a közvilágítást

FOTÓ FOTÓTÉMA KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY KÖZTERÜLET utca utcai lámpa utcakép Hódmezővásárhely, 2011. augusztus 16.
Energiatakarékos LED fényforrások és hagyományos nátriumégők világítanak a hódmezővásárhelyi Kaszap utcában. A városban uniós támogatással össz
Hódmezővásárhely, 2011. augusztus 16. Energiatakarékos LED fényforrások és hagyományos nátriumégők világítanak a hódmezővásárhelyi Kaszap utcában. A városban uniós támogatással összesen 750 millió forintból korszerűsítik a közvilágítást. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Több mint egymilliárd forintot fordíthatnak a budapesti közvilágítás modernizálására, amely során legalább 7000 nagynyomású nátrium lámpatestet cserélnek le LED-es világítótestekre.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közgyűlés a vonatkozó előterjesztést 5 tartózkodás mellett 24 igennel fogadta el, ezzel biztosította a szükséges fedezetet a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) részére a közbeszerzési eljárás megkezdésére.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Szakértői becslések alapján a projekt várható megtérülési ideje 13-15 év, a LED-es lámpatestek várható műszaki élettartama pedig 20-25 év.
Kiderült az is, hogy a nagynyomású nátrium lámpatest cseréje, jelenlegi árakon számítva 280 millió forint költséget jelentene, ugyanakkor nem eredményezne energiamegtakarítást. A projekt megvalósítása viszont kedvező, hiszen a műszakilag várható üzemeltetési idő mintegy kétharmada alatt megtérül a felvett kölcsönösszeg az energiamegtakarításból.
A projekthez a fővárosi önkormányzat 900 millió forintos támogatást biztosít. Az Európai Beruházási Bank az előzetes hozzájárulását megadta a LED-es korszerűsítési projekt hitelből történő finanszírozásához. A fennmaradó 150 millió forintot a BDK saját erőből biztosítja azzal, hogy a felszerelést a kft. saját dolgozói végzik majd el a tervek szerint.