Csütörtöktől beléptetőkapuk is lesznek a Deák téri metróban

2017.08.30. 16:37

A Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál az utasok csütörtöktől haladhatnak át az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapukon. Ez a megállóhelyi infrastruktúratelepítés első állomása, amelyen a BKK éles környezetben teszteli a kapuk működését. Az utasok egyelőre mindkét irányból csak nyitott kapukkal fognak találkozni az állomáson.

A Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratához összesen 10 beléptetőkaput telepítettek. Mivel holnaptól kezdődik a tesztidőszak, így az utasok egyelőre mindkét irányból csak nyitott kapukkal találkoznak majd. Úgymond néhány hetes ismerkedési időszak után, amikor az utasok már megszokták a kapukon történő áthaladást, további funkciók tesztje következik.

 

Az első elektronikus beléptetőkapuk a Deák Ferenc téri metrómegállóban.Fotó: Polyák Attila - Origo

Mivel a metróban a kapuk nyitás/zárás funkcióját még nem üzemelik be, így azok semmilyen beavatkozást nem igényelnek az utazóközönség, vagy a beléptető személyzet részéről.

Viszont 2-3 hét után a metróból kifelé vezető irányban 5 kapu már automatikusan fog nyílni.  A másik 5 belépőkapu továbbra is nyitva marad, várhatóan csak 2018- tól záródnak majd automatikusan.

A 10 kapu heteken át nyitva lesz az utazóközönség előtt. 3 hét múlva a kiléptető kapuk már automatikusan fognak nyílni.Fotó: Polyák Attila - Origo

A kapukon való áthaladás irányát az azokon elhelyezett kijelzők mutatják, ezt kezdetben kordonok és a személyzet is segíteni fogja.

Mivel továbbra is szükséges a papír alapú jegyek és bérletek ellenőrzése, ezért az eddigi ellenőrzési rendszer nem változik.

A kapuk folyosószélessége a nemzetközi normáknak megfelelően körülbelül 60 cm, ami kényelmes áthaladást biztosít. Továbbá minden metrókijárat, így a Sütő utcai is, irányonként 1-1 széles kapuval is fel lesz szerelve. Ezek szélessége 90 cm, és elsősorban a mozgássérülteknek és a babakocsival közlekedőknek lett kialakítva. 

Minden metrómegállóban lesznek kapuk a kerekesszékkel és babakocsival közlekedőknek is.Fotó: Polyák Attila - Origo

A tesztelés célja, hogy valós üzemeltetési környezetben szerezzen tapasztalatokat a gyártó, és a visszajelzések alapján, ha szükséges további fejlesztéseket hajtsanak végre a rendszeren.

Ezeket a teszteket a BKK, valamint a gyártásért, a telepítésért és az üzemeltetésért is felelős Scheidt & Bachmann szakemberekből álló csoportja végzi.

Hasonló elektronikus beléptetőrendszer működik a párizsi és a londoni metrókban is.Fotó: Polyák Attila - Origo

A tesztelés helyszínéül azért a Sütő utcai kijáratra esett a választás, mert itt nagyobb építészeti átalakítás nélkül telepíthették a kapukat. Másrészt a kijárat frekventált helyen található, így többen ismerkedhetnek meg a beléptetőkapukkal.

A budapesti metrómegállókban összesen 810  ilyen kapu lesz. A tervek szerint 2018-ig ezen felül 530 állomási és közel 11 ezer járművekre kihelyezett érvényesítő készülék telepítése történik meg.

A beléptetőkapuk használatát több lépcsőben fogja bevezetni a BKK. A végső állapot eléréséhez szükséges az elektronikus jegyrendszer teljes infrastruktúrájának bevezetése. Az elektronikus jegyrendszer egy korszerű, könnyen és egyszerűen használható jegy- és bérletrendszer, amely várhatóan 2018 elején megvalósul.

2018-ban ilyen elektronikus műanyag kártyák váltják majd fel a papíralapú jegyeket és bérleteket.Fotó: Polyák Attila - Origo

A rendszer elindulásával a papírra nyomtatott jegyek és bérletek fokozatosan megszűnnek, szerepüket az elektronikus utazási plasztikkártyák veszik át.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK