Sertéspestis miatt tilos, mégis sokan hoznának húst Ukrajnából

minden második utas megpróbál hústerméket behozni Ukrajnából
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közösen tartottak ellenőrzést a magyar-ukrán határokon az Ukrajnában elterjedt afrikai sertéspestis veszélye miatt. Elsősorban a személyes fogyasztásra szánt hústermékeket ellenőrizték és minden második utasnál találtak tiltott terméket.
Vágólapra másolva!

Ukrajnában elterjedt az afrikai sertéspestis, ezért elővigyázatosságból nem lehet semmilyen hústerméket áthozni Magyarországra. A NAV és Nébih szakemberei augusztus 22-én és 24-én tartottak ellenőrzést a lónyai, a barabási, a beregsurányi é a tiszabecsi határállomáson.

A Nébih közleményében azt írta, hogy

minden második utas megpróbált áthozni a határon valamilyen tiltott terméket.

A hatósági intézkedéseknek köszönhetően sikerült megakadályozni a tiltott készítmények Magyarországra hozatalát. A szervezet közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy

fontos ismerni és betartani a szabályokat, annak érdekében, hogy megelőzzék, elkerüljék a sertéspestissel fertőzött hús behozatalát.

minden második utas megpróbál hústerméket behozni Ukrajnából Forrás: Nébih

Az afrikai sertéspestis ugyan emberre nem veszélyes, viszont a megfertőzött állatokat le kell ölni, ami rendkívül nagy gazdasági kárt okozna az országnak.