Ázsiában már most gyilkol egy új influenza

Ócsai Lajos
Vágólapra másolva!
Mianmarban több mint harmincan meghaltak az új típusú influenzafertőzésben, és több száz embert kórházban kezelnek. Júliusban tört ki az A-H1N1 járvány. Hogy ugyanez a fajta vírus fertőz-e majd Európában és Magyarországon az idén télen, azt még nem lehet tudni. Azt viszont igen, hogy az idei, év eleji influenzajárványban sokkal többen meghaltak a KSH adatai szerint Magyarországon, mint egy évvel korábban. A mianmari járványról, és a magyarországi halálozások okáról is kérdeztük Ócsai Lajost, a Tisztiorvosi Hivatal volt járványügyi főosztályvezetőjét.
Vágólapra másolva!

Sokan meghaltak Mianmarban az új típusú A-H1N1-2009-es influenzavírus-fertőzésben. Ez a vírus 2009-ben jelent meg először, és fertőzött Ázsiában és Európában is. Előfordulhat, hogy úgy megváltozik ugyanaz az influenzavírus, hogy hiába volt már korábban járvány, hiába találkozott vele az ember szervezete, mégis belehalhat a fertőzésbe?

Ócsai Lajos, járványügyi szakember Fotó: Talán Csaba

Ha a H1N1 vírussal találkozott már az ember szervezete, de közben a vírus genetikailag módosult, az illető ugyanúgy megbetegedhet, de olyan súlyos soha nem lesz a betegség, mintha az az ember kapja el, aki még soha nem találkozott ezzel a típusú vírussal.

Egy korábbi H1N1-es fertőzés ad bizonyos fokú védettséget – ezt immunmemóriának hívjuk.

Azt nem tudom, hogy Mianmarban fertőzött-e 2009-ben a H1N1 vírus, amely Európát letarolta. Ha nem volt jelen, akkor az ottani lakosság először találkozott vele, és ilyenkor természetesen sokkal komolyabb a megbetegedés súlyossága és kimenetele.

Évtizedekig dolgozott a Tisztiorvosi hivatalnál, járványügyi főosztályvezető volt hosszú évekig – mi a tapasztalata, ha Ázsiában és a Föld féli féltekéjén ilyenkor egy bizonyos típusú influenzavírus terjed, akkor ugyanez a típus fertőz majd télen Európában is?

Elképzelhető. Az Egészségügyi Világszervezet is általában az alapján állítja össze az aktuális évre az oltóanyagot, hogy milyen típusú influenzavírusok cirkulálnak a déli féltekén.

Nem lehet tudni még, hogy milyen típusú influenzavírus terjed majd az idén télen Fotó: Talán Csaba

Ez mennyire biztos, hogy ugyanaz a vírus terjed majd Európában is? Vagyis, milyen gyakran lehetnek más típusú influenzavírusok az oltóanyagban, mint amelyek valójában terjednek?

Ha megjelenik egy oltóanyag, és az ember beoltatja magát, az egy év és három hónapra ad biztonságos védelmet – feltéve, hogy ugyanazok a vírusok terjednek, amelyek az oltóanyagban vannak. Többször gondot jelentett viszont, hogy nem pontosan ugyanaz a típusú vírus volt az oltóanyagban. Mint például 2 éve. Akkor ugyanis, mire ideért az a bizonyos B típusú vírus, mutálódott, változott. Így rengeteg embert megbetegített – még a beoltottakat is. Két fő típusa van az influenzának. Az A és a B vírus.

Az A vírus esetében tíz évente egyszer fordul elő, hogy nem esik egybe az oltóanyagban lévő vírus és a cirkuláló vírus. A B vírusnál ez lényegesen gyakoribb.

Ez a típusú influenzavírus a 90-es évek kezdetétől képes hasonló változásokra, mint az A vírus – ráadásul két fő fajtája is van. Ha az A vírus kezd cirkulálni, az dominanciára törekszik – minden más influenzavírust megpróbál kiszorítani. A B vírusnál viszont bármelyik filogenetikai vonala, vagyis bármelyik fajtája kezd el terjedni, nem törekszik egyeduralomra, kényelmesen megvan a másik típusú B vírus mellett, és hagyja, hogy az is terjedjen. Ilyenkor sajnos mind a kettő meg tudja betegíteni az embert, és úgy tűnik, nem hatásos az oltóanyag. Az idén ősztől éppen ezért Magyarországon is elérhető majd olyan oltóanyag, amelyben az A vírusokon kívül mind a két B vírus is benne lesz.

Ősztől egy új vakcina is hozzáférhető lesz Magyarországon, amelyben az A és az összes B vírus is benne lesz Fotó: Talán Csaba

Ilyen még eddig nem volt?

Európában már létezett, de Magyarországon ez az első év, hogy elérhető lesz ez a vakcina.

A KSH adatai szerint az idén Magyarországon 8,5%-kal többen haltak meg az első fél évben, mint egy évvel ezelőtt. A legtöbben az influenzaszezon alatt. Mi lehet ennek az oka, hogy az idén az influenza ilyen súlyos megbetegedéseket okozott?

Ugyanaz történ most, mint a 2014/15-ös influenzaszezonban. Akkor is többen haltak meg influenzában, annak szövődményeiben. Ugyanis nem biztos, hogy az influenza fertőzés volt az, ami a halálhoz vezetett.

Például, ha valaki az influenzás megbetegedés után kapott egy bakteriális tüdőgyulladást, az lehet nagyon súlyos, akár halált is okozhat. De egy influenzafertőzés a szív- és érrendszeri betegeknél is okozhat súlyos szövődményeket – a láz például nagyon negatívan befolyásolja a vérnyomást. Cukorbetegség esetén pedig gyakrabban fordulhat elő diabéteszes kóma influenzás betegnél. Meggyőződésem, hogy sokkal kevesebben halnának meg influenzában és annak szövődményeiben, ha többen oltatnák be magukat időben. Különösen a 65 év fölöttiek, és a krónikus betegek.