Napközben hőségre, estétől heves zivatarokra figyelmeztetnek

Vágólapra másolva!
Vasárnap még nagyon meleg lesz, akár 38 fok is lehet, estére azonban észak felől heves zivatarokkal érkezik a hidegfront.
Vágólapra másolva!

Országszerte hőséget hoz augusztus utolsó vasárnapja, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 38 fok között alakul. Emiatt az Országos Meteorológiai Intézet az ország nagy részére első fokú figyelmeztetést adott ki.

Azt írják, hogy a középhőmérséklet az északi, északkeleti országrész kivételével általában 25, 26, de délen és városi környezetben helyenként 27 fölött alakul.

Vasárnap este az észak felől érkező front véget vet a hőségnek.

Az északi, északkeleti országrészben ugyanakkor már napközben is előfordulhat zivatar. Leginkább ugyanakkor vasárnap késő délutántól, estétől várható észak, északnyugat felől szórványosan zivatarok kialakulása az országban, amelyek késő estig legkisebb eséllyel a délkeleti megyéket érintik.

A zivatarokat viharossá fokozódó szél, elsősorban az Észak-Dunántúlon, de emellett az Északi-középhegységben, az Alföld északi, északkeleti részén helyenként 70-90 km/h körüli szélroham, rövid idő alatt 20 mm feletti csapadék, jégeső is kísérheti.

Átmenetileg enyhül a meleg

A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint a jövő hét elején enyhül a meleg, de a hét második felére újra 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Hétfőn gomolyfelhős időre számíthatunk, szórványosan lehet zápor, zivatar, délnyugaton akár tartósabb eső is. Az északi szél megerősödik. Csökken a hőmérséklet: 25 és 30 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedden az élénk szél hatására csökken a felhőzet, sok napsütés valószínű. 26-27 fok körül várható a csúcsérték.

Szerdán és csütörtökön többórás ragyogó napsütés ígérkezik, és ismét melegszik a levegő: csütörtökön már ismét 31 fok körüli hőségre van kilátás.