Továbbra is nagy fölényben a Fidesz

Mráz Ágoston Sámuel Nézőpont Intézet vezetője
Budapest, 2014. február 6. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az intézet Magyarországról szóló külföldi média-megjelenésekről készített elemzésének bemutatóján a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2014. február 6-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Nem változott augusztusban a pártok támogatottsága: a Fidesz-KDNP ugyanannyi szavazattal nyerné a választást most is, mint 2014-ben - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásában, amit szombaton tettek közzé. Az MSZP mélyponton, a Jobbik számára veszélyes ősz jön Vona nyugdíjasokat sértő kijelentései miatt.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a pártok támogatottságát vizsgáló kutatást augusztus 1. és 18. között készítették 2000 fő megkérdezésével, míg a Jobbikra vonatkozó kérdéseket augusztus 22. és 24. között tették fel 1000 főnek.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója Forrás: MTI/Mohai Balázs

A megállapítások között az olvasható, nem történt változás a pártversenyben a nyár alatt, a Fidesz-KDNP augusztusban is megtartotta előnyét, míg az ellenzék támogatottsága stagnál.

A Fidesz támogatottsága a teljes népességben 30 százalék, a Jobbik szimpatizánsainak tábora 11 százalékos, az MSZP-tábor a teljes felnőtt népesség 7 százalékát teszi ki, míg a DK 4, az LMP és a Momentum pedig 2 százalékon áll. Az Együtt, a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párt és a Kétfarkú Kutya Párt tábora egyaránt 1 százalékos, a Párbeszéd viszont augusztusban sem érte el a mérhetőségi szintet

– tették hozzá.

A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciája)

a Fidesz-KDNP 43 százalékon áll. A Jobbik a listás szavazatok 22, míg az MSZP a 12 százalékát érné el. A DK ezúttal 7, az LMP és a Momentum 5-5, a Kétfarkú Kutya Párt és az Együtt 2-2, a Liberálisok pedig 1 százalékon állnak.

Továbbá kitértek arra, az őszi politikai szezonkezdet veszélyes lehet a Jobbik számára, Vona Gábor nyugdíjasokra tett kijelentése a nyugdíjasok mellett pártja szimpatizánsait is megosztja.

A Nézőpont Intézet kutatása alapján a teljes felnőtt népesség körében tízből hatan (60 százalék), a nyugdíjasok körében tízből heten (72 százalék), de még a Jobbik szimpatizánsai körében is tízből közel négyen (38 százalék) úgy vélik, sértő a nyugdíjasokra nézve Vona Gábor nyilatkozata.