A radikális iszlám a legnagyobb veszély a kereszténység számára

Prőhle Gergely államtitkár beszél felirat FOTÓ ÁLTALÁNOS gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása megnyitó MOZOG politikus rendezvény SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2016. április 22. Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Nemzeti Szalon 2016 - Képek és pixelek című kiállítás megnyitóján a Műcsarnokban, Budapesten 2016. április 22-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Az elvilágiasodás és a radikális iszlám jelenti a legnagyobb kihívást napjaink kereszténysége számára – mondta Prőhle Gergely. Az evangélikus egyház világi felügyelője az Origónak arról is beszélt, hogyan csökkenhet a keresztény felekezetek közötti távolság.
Vágólapra másolva!

Magyarországon az evangélikusság egy diaszpóra egyház, kisebbségben van még a protestáns közösségen belül is, mégis az elmúlt évszázadokban teológiailag és kultúrhistóriai szempontból nagyon sokat tett az ország közügyeiért – mondta Prőhle Gergely az Origónak Wittenbergben. Az evangélikus egyház világi felügyelője szerint a reformáció 500-ik évfordulója egy rendkívüli alkalom, és a reformáció forrásánál ez a diaszpóra egyház megmutatja magát, az egy fontos dolog. „Ráadásul idehoztuk Luther Márton végrendeletét, ami 1703 óta magyar tulajdonban van.”

Prőhle Gergely, az evangélikus egyház világi vezetője szerint több dolog veszélyezteti a kereszténységet Forrás: MTI/Kovács Attila

Értékes tapasztalat

Prőhle szerint a németek egészen lenyűgöző módon készültek föl az évfordulóra, mivel tíz éve folyamatosan készülnek arra, hogy bemutassák, mit jelentett számukra a reformráció. Mindebben nagyon fontos kiegészítő momentum, hogy bemutathatjuk, hogyan zajlott le a reformáció egy nem német közegben – tette hozzá.

Nagyon pozitívan fogadtak minket a németek, mivel mi is kellőképpen előkészítettük az emlékévet.

Az is fontos, hogy az egyház mai tevékenységét is bemutassuk. 500 év alatt meg tudott maradni az evangélikusság Magyarországon, ráadásul a legjobb egyházi iskola jelenleg is a Deák téri evangélikus gimnázium. Ez a minőségre koncentráló protestáns teológiai hagyomány ez ma is él, és ez a németek számára is értékes tapasztalat – mondta Prőhle.

Veszélyek

Bátran leszögezhetjük, hogy a keresztény közösségek nincsenek könnyű helyzetben manapság. Az egyik veszély az elvilágiasodás, míg a másik a radikális iszlám, ami veszélyezteti a keresztény közösségeket. Sajnálatos módon a legrégebbi keresztény közösségeket a Közel-Keleten – mondta Prőhle. Mindez azonban nagyon sok szükségintézkedést generál, az egyháza számára világossá teszi, hogy az összefogás nagyon fontos dolog, ami nem jelenti a teológiai különbségek elmosását.

Prőhle: Az önfelelősség kérdése az egyik legfontosabb üzenete mindenki számára a reformációnak Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar evangélikusság számára régi tapasztalat a vegyes házasságok nagy száma, az ökumenikus gondolkodás, az egyházak közötti párbeszéd. Abban az ügyben is kellene a következő lépést megtenni, ami teológiailag a legfontosabb, hogy az eucharisztiában (Jézusnak a kenyérről és borról az utolsó vacsorán mondott szavait és ottani cselekedeteit megismétlése liturgikus módon), hogyan részesedhetnek az egyes egyháztagok.

Ebben az ügyben a katolikus egyháznak kell majd lépnie.

Nagyon fontos lenne, hogy a vegyes házasságokban is lehetséges legyen a felekezetek közötti különbségek feloldása az eucharisztiában – mondta Prőhle Gergely.

Az evangélikus egyház világi felügyelője szerint az is a célja a mostani 500 éves megemlékezésnek, hogy megmutassuk a világnak, hogy az önfelelősség kérdése az egyik legfontosabb üzenete a reformációnak. Ez pedig minden világnézeti különbségektől függetlenül mindenkire érvényes – mondta Prőhle.