Apáti Bence: Sem Soros Györgyöt, sem Junckert nem választották meg

2016. 10. 19. Apáti Bence Balett táncos Bella Brigitta Interjú Táncos
Vágólapra másolva!
Igaza van Orbán Viktornak a Soros György ellen vívott harcban, és jó hogy legalább odáig eljutottunk, hogy Soros kijött a napfényre, és látjuk az ellenséget - mondja Apáti Bence nemzetközi hírű balettművész a 888.hu-n megjelent interjúban. Arról is beszélt: saját maga tapasztalta, hogy Párizsban a Szajnától két utcára már vannak helyek, ahova nem lehet bemenni, és dühíti, hogy a baloldali médiumok letagadják ezt. Apáti Bence többször szerepelt szórakoztató műsorokban a TV2-ben. És persze ő az egyik legnagyobb magyar, jelenleg is aktív balett-táncos. Fülöp Viktor, Róna Viktor, Dózsa Imre, Markó Iván, Szakály György művészetének örököse. 
Vágólapra másolva!

Apáti Bence apja nyomdokait követve került közelebb a politikához – édesapja, Apáti Miklós újságíró volt. Az újságíráshoz úgy került közel, hogy a Mandineren megjelentek a Facebook-posztjai.

Sok vádat kaptam, hogy az ismertségemnek köszönhetem a nagy olvasótábort, de mikor a Keleti pályaudvarnál migránsok táboroztak, én pedig a West Side Storyt próbáltam éppen,

volt olyan posztom, ami tízezres megosztást hozott, és ekkor még nem szerepeltem egyetlen kereskedelmi csatorna műsorában,

vagy újság címlapján sem” – foglalta össze Apáti Bence.

Apáti Bence Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Magyar Állami Operaház balettművésze sosem titkolta, hogy jobboldali. „Tudta ezt a Seregi Laci bácsi is, látta a tetoválásaimat, ismert is: tudta, hogy 2006-ban én hol járkáltam. Winnetou-nak becézett és azt mondta, őt nem érdekli, neki a Winnetou, a Spartacus, a Tybalt, a Petruccio, az Orion, a Zuboly számít – szerintem így kellene működjön a világ” - mondja az interjúban. „Azonban mióta nem ott dolgozom, látom, hogy nem biztos, hogy szerencsés, ha megírom a Stohlt, az Alföldit vagy az Aschert” - teszi hozzá.

A balettművész szerint az, ami Európában zajlik, alapvetően meghatározza a belpolitikai helyzetet is. „Ez egy nehéz küzdelem a nyugati politikusok, megmondóemberek és a liberáldiktatúra ellen, mert nagyon sok mindenben függünk tőlük, folyamatosan próbálnak sarokba állítani minket” - mondta.

„Soros György létezik, van neki politikai akarata, vannak neki NGO-i, van temérdek pénze, és leírja, lenyilatkozza, hogy neki az az ideálja, hogy ne legyenek nemzetállamok, mert az egy hülyeség, legyen inkább Európai Egyesült Államok...” – tette hozzá.

„Sem Soros Györgyöt, sem Junckert nem választották meg az emberek, ellenben a Fideszt tíz éve igen.

Ellenzéket nem látok, az egy vicc, ami ma ellenzék címen létezik.”

Apáti Bence balettművész Fotó: Polyák Attila - Origo

Azt is hozzátette, hogy saját maga tapasztalta Párizsban, hogy igenis vannak no-go zónák: „Nemrég voltam Párizsban, és ott az embert aztán igazán pofán üti a valóság. A Szajnától két utcára már nem igazán lehet elmenni, merthogy nagyon veszélyes, mi megpróbáltuk, de kurva gyorsan visszafordultunk, mert ott már csak arab srácok voltak...” Dühíti, hogy ezt az ellenzéki sajtó letagadja: „Amikor a vívóválogatott Lipcsében volt, azzal kapcsolatban is megmondták, hogy nem is az történt, amit láttak. Nem tudom, hogy ők mit látnak, nem tudom, hogy miért nem látják ezt, de az biztos, hogy ez a fajta nyugat-európai bevándorláshoz kötődő dolog akkora kudarc, hogy azt fájdalom nézni. Akinek van szeme, az látja.”

Soros György valódi veszélyt jelent - mondja az interjúban Apáti Bence, még ha ezt Soros magyarországi médiumai megpróbálják letagadni: „Úgy kezdődik mindig a történet, hogy elkezdenek fennhangon röhögni a 444-ben, hogy ezek megint sorosoznak, aztán szépen lassan mindig csak kiderül, hogy létezik ez a Soros nevű úriember; valóban finanszírozza a 444-et, részben vagy teljesen; kiderül, hogy valóban nem szír agykutatók, hanem afgán és egyéb képzettség nélküli analfabéta kecskepásztorok jönnek. És akkor elkezdenek mással érvelni, jó-jó a Soros, de akkor is a rohadt Orbán.

Mert ismétlem, hiába röhögnek öblös hangon a 444-ben, hogy megint a sorosozás, hiába jön ezzel megint a nagyon független Kálmán Olga – Soros György létezik, van neki politikai akarata, vannak neki NGO-i, van temérdek pénze, és leírja, lenyilatkozza, hogy neki az az ideálja, hogy ne legyenek nemzetállamok, mert az egy hülyeség, legyen inkább Európai Egyesült Államok...”

A balettművész úgy látja, egyre több liberális barátja fogékony arra, amit mond, azért mert ő valóban a liberális értékek mentén ír a bevándorlás ellen. „Próbálom velük megértetni, hogy

Ti, melegek lesztek rohadt nagy bajban! Ti, transzszexuális barátaim lesztek nagyon nagy bajban! Lehet, hogy én megcsipkedlek titeket, de én nem fogom levágni a fejeteket.”

Apáti Bence írásait ezentúl a 888.hu-n, a Piszkostizenkettő rovatban lehet olvasni.