Magyarország konzultációra hazarendelte a hollandiai nagykövetét

Szijjártó Péter, Repülőgépgyárat épít Pécsen a Magnus Aircraft
Budapest, 2017. augusztus 24. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magnus Aircraft Zrt. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) székházában 2017. augusztus 24-én. Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Magyarország konzultációra hazarendelte a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

Ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés - mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy arra utasította az ideiglenes ügyvivőt, hogy hétfőn a holland külügyminisztériumban személyesen

a lehető leghatározottabban utasítsa vissza a Magyarországot ért rágalmakat és megalapozatlan kijelentéseket,

valamint kérjen magyarázatot a holland külügyminisztériumban arra, hogy mik állnak a kijelentések hátterében, a holland nagykövet vajon központi mandátum alapján, vagy a saját elhatározásából cselekedett így.

- mondta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magnus Aircraft Zrt. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) székházában 2017. augusztus 24-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A külügyminiszter bírálta a holland nagykövetnek azt a kijelentését is, amely szerint autós merénylet bárhol megtörténhet.

- magyarázta a miniszter.
Megjegyezte azt is: a Magyarországra érkező új holland nagykövetet semmilyen minisztériumban és semmilyen állami intézményben nem fogják fogadni mindaddig, amíg a holland kormány nem ad hivatalos magyarázatot a kijelentésekre. Kérdésre válaszolva pedig elmondta azt is: ha bebizonyosodik, hogy az interjúban nem a nagykövet magánvéleménye jelent meg, és

a hollandok nem tesznek megfelelő, elnézést kérő nyilatkozatot nyilvánosan, akkor a Hollandiába akkreditált magyar nagykövet hazarendelése hosszú távú lesz,

illetve megteszik a még szükségessé váló diplomáciai vagy politikai lépéseket.
Szintén kérdésre válaszolva közölte: mostanáig zárt ajtók mögött, nem nyilvános magyarázatot sem kapott Magyarország.

Bert Koenders holland külügyminiszter a történtek után annyit mondott:

Azt is mondta, látni akarja Scheltema nagykövet interjújának pontos fordítását.

Előzőleg Gajus Scheltema, a posztjáról távozó budapesti holland nagykövet egy interjúban kijelentette, hogy a szélsőséges iszlamisták

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felháborítónak nevezte és a lehető leghatározottabban visszautasította a nagykövet nyilatkozatát. Mint mondta, különösen határozottan utasítja vissza azt, amikor a nagykövet a terroristák és a magyar kormány közé egyenlőségjelet akar tenni a motivációban vagy a módszer tekintetében.


- fogalmazott.

Szijjártó jelezte azt is, amíg a holland nagykövet nem megy haza, a külügyminisztériumban már nem szívesen látott vendég, egészen biztosan nem fogják fogadni semmilyen szinten.