Kigyúrt férfiakkal kampányol Botka

Vágólapra másolva!
Egy ideje riasztó külsejű testőrökkel megy csak az emberek közé Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A Magyar Idők cikke szerint legutóbb Makóra látogatott el, akkor is kigyúrt, inkább az éjszakai életet idéző figurák társaságában.
Vágólapra másolva!

Az MSZP-ben is érthetetlennek tartják, hogy nyilvános szereplésein miért veszi körbe magát kigyúrt testőrökkel Botka László - írja a Magyar Idők.

– értetlenkedett az egyik névtelenséget kérő elnökségi tag a lap szerint. Botka László legutóbb Makóra látogatott el, ahol fekete inges, kigyúrt, inkább az éjszakai életet idéző figurák társaságában jelentette be, hogy kit javasol a Csongrád megyei 4-es körzet szocialista országgyűlési képviselőjelöltjének. A helyi hírportál, a Promenad.hu megjegyzi, hogy „Botka László nem egy éjszakai lokálba érkezett, nem éjjel 2 órakor tartott szemlét a déli határszakaszon lévő kerítésnél és nem háborús övezetben nyilatkozott. Miért kellett őt védeni és mitől, netán kitől?

Az alkalmaz testőröket, aki fél, vagy jelenlétükkel fenyegetni kíván”

– írták.

Egyelőre nem lehet tudni, milyen forrásból és ki finanszírozza a testőröket - jegyzi meg a Magyar Idők. Mindenesetre érdekesnek tartják, hogy bár a szocialisták miniszterelnök-jelöltje augusztus elején újra országjárásba kezdett, annak helyszínei és dátumai nem találhatók meg sem az MSZP honlapján. Az MSZP-ben is érthetetlennek tartják, hogy Botka miért veszi körbe magát testőrökkel, amivel nem tesz túl jó benyomást a megszólítani kívánt emberekre.