Sörösüvegekkel dobáltak meg egy férfit

Vágólapra másolva!
Két fiatal garázdálkodott Mátraverebélyen. Az egyik kocsmában ülő férfit sörösüvegekkel és üvegpoharakkal dobálták meg.
Vágólapra másolva!

A két fiatal elkövető egy 19 éves nő és egy 21 éves férfi volt. Az eddigi elmondásuk alapján, péntek éjszaka az egyik mátraverebélyi kocsma teraszán vitatkozni kezdtek. Majd az egyik asztalt felborították és az egyik ismerősüket sörösüvegekkel és poharakkal dobálták meg. Ezt követően a 19 éves nő a tenyerével fejbe is verte a sérültet.

A rendőrök a két mátraverebélyi lakost elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket.