Buszon akart átszökni a magyar határon a koszovói drogcsempész

Vágólapra másolva!
Egy buszon utazott a 26 éves férfi, amikor jelentős mennyiségű marihuánát akart Ausztriába csempészni Magyarországon keresztül. Hercegszántónál fogták el. 
Vágólapra másolva!

Egy falubeli ismerősével próbált meg kábítószert átcsempészni az országon egy férfim még tavaly március elején. Koszovóból Belgrádba utaztak, ahol egy közös ismerősüknél szálltak meg. Ez az ismerős és az útitársa vette rá a 26 éves férfit, hogy

egy hátizsákban csempésszen drogot Magyarországon át Salzburgba.

Március 10-én délelőtt fel is szállt egy Ausztriába tartó buszra.

A férfi hátizsákjában 12 csomag kábítószer volt.

22 óra 10 perckor a busz megérkezett a hercegszántói határátkelőhöz, ahol vámvizsgálat következett. Ekkor taláták meg a koszovói férfi hátizsákját, benne a droggal. A vámosok lefoglalták a csomagot, amelyben

több mint 5 kilogramnnyi marihuana

volt, amelynek hatóanyagtartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát. A vizeletvizsgálat során az is kiderült, hogy a kábítószercsempész is fogyasztott a fűből. A férfit a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt emelt vádat ellene. Nemcsak végrehajtandó fegyház, hanem kiutasítás kiszabását kezdeményezték vele szemben. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.