Elfogtak egy szexuális bűncselekmények miatt körözött szír férfit

Vágólapra másolva!
Elfogtak a rendőrök egy szír férfit, aki egy vonaton, Lőkösházánál akart Magyarországról Romániába átjutni, de nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene. Három gyereke is vele volt, őket eltűntként kereste a német hatóság.
Vágólapra másolva!

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a lőkösházi vasúti határátkelőhelyen csütörtök este kilépésre jelentkezett egy szír férfi, aki három gyerekével egy Romániába tartó nemzetközi gyorsvonaton utazott.

A rendőrök megállapították, hogy ellene

a német hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki szexuális bűncselekmények elkövetése miatt,

ezért a gyulai rendőrkapitányság a férfit őrizetbe vette, a gyerekeit pedig biztonságba helyezték.

A Békés megyei rendőrök pénteken elfogtak egy 43 éves török férfit és egy 19 éves román nőt is, akik ellen emberkereskedelem és embercsempészet miatt adott ki elfogatóparancsot a német hatóság. A gyulai rendőrkapitányság mindkét külföldit őrizetbe vette.