Vágólapra másolva!
Tizenhárom emberrel szemben emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt. Egy hatósági engedély nélkül működő cigarettagyárat üzemeltettek Vecsésen.
Vágólapra másolva!

A csalók 2014 novemberében határozták el, hogy cigarettagyárat hoznak létre, amihez kiválasztotak egy Vecsés külterületén álló raktárcsarnokot. Fantomcégeket alapítottak, hogy kibérelhessék. Ezután kezdődött a "munka". Beszállították a cigaretta gyártásához szükséges gépsorokat, berendezéseket és az alapanyagokat, majd

a gyártáshoz Bulgáriából toboroztak szakmunkásokat,

akik többnyire ezer eurós fizetés kaptak, emellett ingyenes szállást és ellátást is.

Az illegálisan működő üzemben 2015 januárjában kezdődött el a gyártás. Ez év februárjában megjelentek a gyárban a NAV nyomozói, akik

2,5 millió szál adójegy nélküli cigarettát és mintegy 12.000 kg vágott dohányt találtak és foglaltak le

a gépsorok mellett. A csalók több mint 200 millió forinttal károsították meg az államot, hiszen ennyi jövedéki adót kellett volna fizetniük. Az engedély nélkül működő gyárban dolgozó munkásokat és a munkafeltételek biztosításában közreműködőket is megvádolták. Bűnösségükről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni.