Visszaállítanák a magyar pilótaképzést

Gripen, 2015.06.26.
Kecskeméten mutatják be a Magyar Honvédség légi utántöltő képességét, a Gripen vadászrepülőgépek légi utántöltésének begyakorlását, és a felkészülést a Baltic Air Policing nemzetközi szerepvállalásra.
Vágólapra másolva!
Ezért a Magyar Honvédség technikai fejlesztésének kiemelt eleme a légierő eszközeinek megújítása - mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök.
Vágólapra másolva!

Benkő Tibor elmondta: az elavult kiképző repülőgépek helyett

négy új Zlin típusú gyakorló, felderítő repülőgépeket szereznek be,

és a következő négy gép pályáztatása is folyamatban van. Ezekkel a gépekkel szeretnénk visszaállítani a hazai pilóta-alapképzés feltételrendszerét.

Hozzátette: az új gépekkel nem lehet majd Gripen-pilótákat képezni, ezért szükség van olyan gépekre is, amelyek erre is lehetőséget adnak.

Kecskeméten mutatták be a Gripen vadászrepülőgépek légi utántöltésének begyakorlását Fotó: Polyák Attila - Origo

A vezérkari főnök arról is beszélt, hogy felújítják a szállító repülőket és szeretnék

megújítani a helikopterflotta Mi-17-es szállítógépeit,

valamint a Mi-24-es harci helikoptereket, de újak vagy újszerűek beszerzéséről sem mondtak le.

Emellett radarokra és a légvédelmi radaregységek megújulására is szükség van.

Az év elején elindult az utóbbi huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi, valamint haderőfejlesztési programja, amely a katonák egyéni felszerelésének, harctéri fegyverzetének fejlesztését, a haditechnikai képességek javítását teszi lehetővé, emellett az új katonai életpályamodell illetményemeléssel is jár.