Megindultak Budapestre a külföldi startupok

Vágólapra másolva!
Lezárult a jelentkezés a Design Terminál őszi mentorprogramjára. A nonprofit szervezet a világ minden pontjáról várta olyan innovatív vállalkozások jelentkezését, melyek az üzleti siker mellett kedvező társadalmi változásokhoz is szeretnének hozzájárulni. A programban tavaly jelentek meg az első külföldi csapatok, ám ezúttal már a startupok egyharmada Nyugat-Európából, Latin-Amerikából és Ázsiából pályázott - összesen közel hetven vállalkozás.
Vágólapra másolva!

"Tizenkét országból, köztük Angliából, Chiléből, Indiából, Portugáliából, Svédországból és Törökországból is jelentkeztek hozzánk. Mentoráltjaink többége hazai tehetség, a külföldi startupok jelenléte azonban nekik is hasznos, hiszen megismerhetik versenytársaikat és szakmai partnerségeket köthetnek. Emellett Budapest üzleti és innovációs közössége is fejlődik" - fogalmazott Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője.

A jelentkezők közül a Design Terminál mentorai választják ki a legígéretesebbeket, akik között olyan elismert szakembereket találunk, mint Hodicska Gergely, a Ustream technológiai vezetője, Alexander Bibighaus, a Cloudera fejlesztési igazgatója és Várdy Zoltán médiaszakember, az NBC Universal korábbi vezérigazgató-helyettese. A kiválasztás utolsó lépéseként a csapatok részt vesznek a Design Terminál startup-fesztiválján, a szigligeti PowerCamp-en, ahol a mentorokkal közösen teljesített feladatok alapján dől el, hogy kik kerülhetnek a programba.

A Budapestre költöző külföldi startupok beilleszkedését kiemelten segítik: ők a Design Terminál Kártyával számos szolgáltatást kedvezményesen érhetnek el a magyar fővárosban. A Design Terminál olyan meghatározó nemzetközi cégekkel is partnerséget kötött, mint a Google, az Amazon, az IBM és a BlackRock. Segítségükkel a résztvevők olyan, a régióban egyedülálló technikai eszközparkhoz jutnak, ami jelentősen megkönnyíti nekik a termékeik fejlesztését, tesztelését és a sikeres piacralépést.

Mi az a mentorprogram?

A Design Terminál három hónapos, intenzív vállalkozásfejlesztő programjában a startupok üzleti modelljét, szervezeti és jogi hátterét, valamint marketingkommunikációját fejlesztik. A mentoráláson átesett cégek értékesebbé válnak, és alkalmasak lesznek első befektetőjük fogadására. A Design Terminál kifejezetten olyan vállalkozásokat segít, akik üzleti ötletükkel valamilyen társadalmi probléma megoldásához is hozzájárulnak. A tehetséggondozó programot, melyet 2014-ben az Európai Bizottság is kitüntetett, hazai és nemzetközi nagyvállalatok mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) is támogatja.