Kamerák előtt loptak, percek alatt elfogták őket

Vágólapra másolva!
Újabb tolvajt buktattak le a tárfigyelő kamerák. A koreográfia gyakorlatilag ugyanaz, mint általában, a tolvajok elveszik egy alvó férfi pénztárcáját, a rendőrök pedig pillanatok alatt elfogják őket. Több tolvaj is így bukott le az elmúlt hónapokban.
Vágólapra másolva!

Ahogy az videón látszik, minden pillanatok alatt történik. Előbb az egyik férfi odasétál, majd leül, aztán megérkezik a társa, végül és mind a ketten kotorászni kezdenek az alvó, valószínűleg részeg férfi zsebében.

Aztán néhány perc múlva megérkeznek a rendőrök. Az egyik felébreszti a férfi – aki valószínűleg semmit sem vett észre abból, hogy kirabolják – míg a másik a tolvajokhoz.

Az egész – főleg a 4-6-os vonalán – megszokottnak számít. Az elmúlt hónapokban több hasonló eset is történt.

Áprilisban három kamera is rögzítette azt, ahogy a Blaha Lujza téren egy földön fekvő férfi zsebéből kiveszik a telefonját.

Ahogy azt, is, ahogy a tolvaj mindössze néhány perccel később eldobja a lopott telefont, akit természetesen ennek ellenére elfogtak.

Percek alatt elfogták azt a férfit, aki egy alvó ember telefonját lopta el a 4-6-os egyik megállójában.

http://www.origo.hu/itthon/20160714-terfigyelo-lopas-kamera.html

Néhány napja a 4-6-os villamosan egy másik – szintén alvó férfi – mobilját lopták el. Mindkét esetről készült felvétel, ez alapján kapták el a tolvajokat.

Egy alvó, ahogy a rendőrök fogalmaznak, magatehetetlen ember telefonját lopták el a Nyugati téren a múlt hónapban. A táskájából kivették a mobilját. Itt is az egészet felvette egy térfigyelő kamera – a videón jól látszik minden. A rendőrök percekkel később, még a helyszínen elfogták a tolvajt.

A tolvaj zsebeit kipakoltatták, és elő is került a lopott telefon. A férfit nem sokkal később kihallgatták, és eljárást indítottak ellene.

Ahogy az ellen a férfi ellen is eljárás indult, aki nemrég a 4-6-os villamoson szintén egy férfi telefonját vette el. Neki társa is volt, egy fiatal nő.