Sokan vannak áram nélkül a vihar miatt

Vihar, Orosháza
Orosháza, 2017. augusztus 6. Tűzoltók dolgoznak Orosháza határában, a 47-es számú főúton ahol a vihar fákat döntött ki 2017. augusztus 6-án. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Az előző napokban végigsöprő viharok miatt még most sincs áram több száz háztartásban a nyugat-dunántúli megyékben. Az áramszolgáltatás helyreállításán folyamatosan dolgoznak. 
Vágólapra másolva!

A középfeszültségű hálózat hibáit már Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében is kijavították. A szakemberek most a kisfeszültség hálózatok javításán dolgoznak - mondta az E.ON szóvivője, Egyházi Nikoletta. A legsúlyosabb helyzet az Őrségben van,

Bajánsenyén és Kercaszomorban a falu villamos hálózatának kétharmadát megsemmisítette a vihar.

Már a Tiszántúlról és a Dél-Dunántúlról is átcsoportosított szakemberek a javítás miatt, továbbá külsős partnerek és a katasztrófavédelem is segíti a munkát.

Forrás: MTI/Rosta Tibor

A szóvivő szerint legkésőbb hétfőig tartanak majd a helyreállítási munkálatok.