3500 háztartásban csütörtök óta nincs áram

Vágólapra másolva!
Vas és Zala megyében mintegy háromezer-ötszáz háztartásban továbbra sincs áram, mert a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása szombatra húzódott. Győr-Moson-Sopronban az éjszaka a középfeszültségi hibák megszűntek, a kisfeszültségűek javításán még dolgoznak - tájékoztatott szombat reggel az E.ON szóvivője.
Vágólapra másolva!

Egyházi Nikoletta elmondta, hogy Vas megyében 2428, Zalában pedig 1081 fogyasztónál nincs áram.
Hangsúlyozta: a szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és alvállalkozók bevonásával dolgozik a helyreállításon. Először a középfeszültségű hálózatot javítják, és utána következik a kisfeszültségű hálózat egy vagy néhány fogyasztási helyet érintő hibáinak megszüntetése.

A munkát továbbra is nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon - főként az erdőkben - gyakran három-négy ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlő fák.
Csütörtök este a régióban még 120 ezer fogyasztónál nem volt áram.