Egyelőre kevesen járnának az ELTE gender szakára

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, meglehetősen kis hallgatói létszámmal indul szeptemberben a társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés az ELTE-n - írta a Magyar Hírlap csütörtöki számában.
Vágólapra másolva!

Eddig tízen jelentkeztek a szakra, de még várják a pótjelentkezéseket.

Kövér-Van Til Ágnes, a társadalmi nemek tanulmánya szakigazgatója a lapnak azt mondta, hogy összesen tizennyolc helyet hirdettek meg, és a jelentkezőknek kutatási tervet kellett bemutatniuk a felvételin.

Beszélt arról is, hogy

nem pedig megszüntetni a férfiak és a nők közti biológiai különbségeket.