Vona Gábortól csak sértegetést kapnak a nyugdíjasok, kérjen bocsánatot!

2017.08.09. 13:32

Míg a Fidesz-KDNP és a kormány a nyugdíjasok erkölcsi és anyagi megbecsülésével fejezi ki tiszteletét az idősek iránt, addig a Jobbiktól és annak elnökétől, Vona Gábortól csak tiszteletlenséget, sértegetést kapnak az érintettek - jelentette ki Nyitrai Zsolt, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján, ahol bocsánatkérésre szólította fel Vona Gábort.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett: Vona Gábor írásban és szóban tett nyilatkozatai azt tükrözik, hogy a Jobbik elnöke nem veszi emberszámba a több mint kétmillió nyugdíjast.

Felidézte: Vona Gábort a "tiszteletlenségéért" a többi között az Idősek Tanácsa, valamint a Nyugdíjasok Szociális Fóruma is bocsánatkérésre szólította fel, a Jobbik elnöke azonban máig nem tett ennek eleget.

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP 2010-ben szövetséget kötött a nyugdíjasokkal, amelynek lényege, hogy bármi történjen is az országban vagy azon kívül, megvédik a nyugdíjak vásárlóértékét.

"Ez így is történt, 2010 óta 23 százalékos nyugdíjemelés valósult meg" - jelentette ki Nyitrai Zsolt, majd úgy folytatta: emellett az időseket kedvezően érintette a többi között az alapvető élelmiszerek áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése, a rezsicsökkentés pedig átlagosan évente 100 ezer forintos megtakarítást jelen számukra.

Rámutatott arra is: a jövő évi költségvetésben elsőként szerepel a nyugdíjprémium intézménye, amely lehetővé teszi, hogy a gazdasági növekedésből - ha az meghaladja a 3,5 százalékot -, az idősek is részesülhessenek. Erre 32 milliárd forintot különít el a büdzsé. Hangsúlyozta: jó remények vannak arra, hogy ezt megkapják az érintettek.

Vona Gábor egy júliusi Facebook-bejegyzésében amellett, hogy üdvözölte azokat a nyugdíjasokat, akik képesek függetleníteni magukat "a politika manipulációjától", két incidensre hívta fel a figyelmet, és úgy fogalmazott: a nemzeti ünnepeken rendszeres esemény, hogy "hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját".

Nyitrai Zsolt a sajtótájékoztatón a Fidesz 2010-es választási kampányának elszámolását firtató kérdésre azt felelte: a Fidesz minden esetben a jogszabályok betartásával jár el, ez választási kampányok esetében is így van.

A Fidesz-KDNP elszámol a kampányköltségeivel, bármilyen választásról legyen is szó - folytatta, hangsúlyozva: az arra hivatott szervek - köztük az Állami Számvevőszék - "a pincétől a padlásig" átvizsgálták a párt kampányköltését, és semmilyen problémát nem talált.