Brutálisan meggyilkolt egy kisfiút, aztán másra akarta fogni

Vágólapra másolva!
Egy több mint húsz évvel ezelőtti gyilkossággal vádolt libanoni férfi a bíróságon állította azt, hogy nem ő ölte meg ügye egyik sértettjét, egy hétéves kisfiút, hanem a gyerek apja. Mint kiderült, nem mondott igazat.
Vágólapra másolva!

A férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt emeltek vádat 2016-ban. A gyilkosságok azonban még 1996-ban, vagyis húsz évvel korábban történtek.

A férfi a vád szerint megölte a szállásadója feleségét és annak hétéves gyerekét.


A férfit azóta már el is ítélték, életfogytiglant kapott.

A férfi még tárgyalási szakaszban mondta azt,

A bíróság ítélete szerint azonban az asszonyt és a kisfiát a férfi támadta meg, a gyerek – ahogy a bíróság fogalmaz - kitartó, brutális bántalmazásába halt bele.

Vagyis a férfi nem mondott igazat a bíróságon, ezért pedig akár újabb nyolc évet is kaphat.