MSZP: Kamu és bugyuta a Jobbik kampánya

Ujhelyi István Foglalkozás FOTÓ FOTÓTÉMA kamera Közéleti személyiség foglalkozása mikrofon MŰSZAKI ESZKÖZ politikus profilból riporter SZEMÉLY TÁRGY újságíró
Budapest, 2014. május 31. Ujhelyi István, a párt megválasztott európai parlamenti képviselője nyilatkozik a sajtónak, miközben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos választmányának ülésére érkezik a párt VI. kerületi, Jókai utcai székháza előtt 2014. május 31-én. Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát.
Vágólapra másolva!
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke azt mondta: a Jobbik kampánya szakmailag "kamu és bugyuta", politikailag pedig "förtelmesen demagóg és hazug".
Vágólapra másolva!

A szocialista európai parlamenti képviselő közölte,

a béreket nem az Európai Unió határozza meg,

így az európai polgári kezdeményezésnek - az aláírások összegyűjtése esetén - sem lesz következménye.

Ujhelyi István szerint hazug a Jobbik béruniós kampánya Forrás: MTI/Kovács Attila

Ujhelyi István azt mondta, a Jobbik politikusainak cáfolata ellenére az ellenzéki párt akciójának tartja, hogy a béruniós polgári kezdeményezést hirdető plakátok lepték el az utcákat. Szerinte egészen elképesztő pálfordulás történt a Jobbikban, hiszen

néhány éve még a Jobbik alelnöke (Novák Előd) uniós zászlót égetett

azon a rendezvényen, amelyen Vona Gábor pártelnök arról beszélt, népszavazáson kell dönteni az uniós kilépésről. Hozzátette: "zászlóégetőkből, de illiberálisokból sem lesznek európai demokraták".